A színfalak mögött egyre több szocialista képviselő számít arra, hogy a jobbközép Európai Néppárt (EPP) megpróbálja felrúgni a 2024-es EU-választás után kötött hatalommegosztási megállapodást. Az alku értelmében az EPP az ötéves ciklus első felében, a Szocialisták és Demokraták (S&D) pedig a 2027-ben kezdődő második felében adnák az Európai Parlament (EP) elnökét.
Kilenc, neve elhallgatását kérő EP-képviselő és tisztségviselő a Politico-nak azt nyilatkozta azonban az S&D-ben kételkednek abban, hogy a Bizottságban, a Tanácsban és a Parlamentben is legerősebb EPP átengedi majd a posztot. Az egyik fő ok, hogy a szocialistáké az Európai Tanács elnöki tisztsége (António Costa). Az EPP várhatóan nem hagyja, hogy a nemzeti szinten meggyengült szociáldemokraták a három kulcsintézményből kettőt is vezessenek.
A várakozások szerint az EPP inkább a jelenlegi elnök, Roberta Metsola újraválasztását szorgalmazza a harmadik ciklusra – ami példa nélküli az EU történetében. Metsola korábban elutasította, hogy visszatérjen a máltai belpolitikába, ami arra utal, hogy Brüsszelben vannak ambíciói.
Nyilvánosan a szocialisták kitartanak az alku mellett. Stefan Löfven, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) elnöke kijelentette, nem támogatják Metsola újabb mandátumát. A helyzetet bonyolítja, hogy az EPP azzal érvelhet, Costa második tanácsi elnöki ciklusa nem volt része az explicit megállapodásnak, így Costa támogatását zsarolási alapként használhatják az EP-elnökség megtartásáért.
A belső pozíciókat illetően az S&D frakcióban arra számítanak, hogy a jelenlegi frakcióvezető, Iratxe García a helyén marad. García pozícióját a spanyol és az olasz delegáció erős szövetsége biztosítja, bár egyes képviselők nyíltabb vitát sürgetnének a vezetői posztokról a 2027-es félidős tisztújítás előtt.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Jean-Francois Badias
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


