Borsodi vitarendez�s – mellkasra dobott l�ncf�r�sszel

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy huszonéves férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt, aki egy délutáni vitás helyzet után az esti órákban felelősségre vonta a sértett férfit. Ennek során egy több mint kétméteres kaszával megütötte, majd a hangoskodásra kiérkező másik férfire is rátámadt, hozzádobott egy beindított motoros láncfűrészt.

A vádirat szerint 2021. szeptember elején, délután, a vádlott lakóhelyén, egy borsodi kistelepülésen, két egymás szomszédjában lakó férfi – akik egyébként rokoni kapcsolatban vannak – a saját udvarukról egymásnak átkiabáltak, hangosan vitatkoztak. A mellettük lakó férfi – az ügy későbbi egyik sértettje – átment az ingatlanra, és azzal vetett véget a veszekedésnek, hogy a vitázó felek egyikét a házba bekísérte.

Aznap este a vádlott az utcán megszólította a sértettet azzal, hogy miért akarta megverni az egyik vitatkozó felet. A sértett nem foglalkozott a vádlottal és annak társaságában lévő hozzátartozóival, hanem a háza irányába ment tovább, mire a vádlott hozzálépett, és egy több mint két méter hosszú kasza fanyelével a vállán megütötte olyan erővel, hogy a nyél karórésze eltört. A sértett ijedtében beszaladt a saját házába.

Hírdetés

A hangoskodás viszont tovább folytatódott, erre lakásából kiment az utcára az a férfi, aki még a délelőtti vita részese volt. Amikor őt meglátta a vádlott, egy benzinmotoros láncfűrészt vett magához, beindította, a férfi irányába futott, majd a láncfűrészt rádobta a férfira, ami a mellkasának ütközött, 8 napon belül gyógyuló roncsolt, metszett bőrsérüléseket okozva.

A férfi könnyű testi sértés vétsége miatt nem terjesztett elő magánindítványt.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben közérdekű munka büntetést indítványozott – közölték honlapjukon.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »