Borsodban már a "lányok" is autók megdobálásával szórakoznak – és meg is ússzák

Borsodban már a "lányok" is autók megdobálásával szórakoznak – és meg is ússzák

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt két fiatalkorú nő ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás vétsége miatt.

A vádlottak 2017. június hónap végén az esti órákban az emődi bányatavakat Emőddel összekötő M30-as autópálya felüljáróján gyalogosan közlekedtek Emőd irányába. Megelőzőleg köveket vettek magukhoz, majd a felüljárón a Budapest irányában lévő oldalra érve, "szórakozásból" dobálni kezdték az elhaladó autókat.

Hírdetés


Illusztráció

Az autópálya ezen szakaszán közlekedett az autómentéssel foglalkozó sértett tehergépjárműjével, amin egy összetört gépjárművet szállított, amikor a "lányok" egyike egy kődarabbal eltalálta a szélvédőjét.

A sofőr a sok éves rutinjának köszönhetően nem tett hirtelen kormánymozdulatot, hanem lassítófékezett, majd kihajtott a leállósávba, megállt, és a 112-es hívószámon azonnal bejelentést tett a rendőrségen.

A teherautó szélvédőjének jobb felső sarka betörött és bepókhálósodott, a szélvédő olyan mértékben rongálódott, hogy cserére szorult, abban mintegy 200 000 forint kár keletkezett.

Az ügyészség – mint honlapján közölte – az új büntetőeljárási törvény szerinti büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás keretében – figyelemmel arra, hogy a bűncselekmények 3 évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendők, az ügy megítélése egyszerű, a vádlottak szabadlábon vannak – tárgyalás mellőzésével mindkét vádlottal szemben próbára bocsátás intézkedést indítványozott pártfogó felügyelet elrendelésével.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »