Borsod bajban, indulásra fel!

Borsod bajban, indulásra fel!

Újra mozdulni fogunk, mert mozdulnunk kell. Sály segítségért kiált, ez a kis Borsod megyei falu, melyről szó szerint lemondott a magyar állam, most fuldokolva készül alámerülni az apátia, a félelem és a bűnözés halálos ölelésétől.

De a nemzeti ellenállás szervezetei lépni fognak, csakúgy, mint tavaly Törökszentmiklóson, ahol egy országot rengettünk meg. Azokban a napokban mindenki az ottani eseményekről beszélt, a törökszentmiklósiak pedig nem felejtették el, néhány nappal később az EP-választásokon úgy ért el 15%-ot az akkor még csupán 9 hónapos Mi Hazánk, hogy a városban még csak alapszervezete sem volt.

Egyértelmű és világos válasz volt ez akkor a törökszentmiklósiak részéről: békét és rendet akarnak!

De békét és rendet akar Borsod is, ahogy teljes Magyarország. Borsod neuralgikus területe hazánknak, nem véletlen, hogy az Opre Roma elnevezésű cigány szeparatista szerveződés erre a megyére, és további háromra akarja rátenni tolvaj kezét. Hogy elszakítsa Magyarországtól, hogy a cigány autonómia névvel felcímkézett lázálmát megvalósítsa, mindehhez követelik a magyar államtól a feltétel nélküli jövedelmet, hiszen dolgozni nem akarnak. Ott sem.

Egy 21 éves cigány származású bűnöző meggyilkolt egy 61 éves magyar asszonyt Sályban. Az állam gyakorlatilag kivonult a településről, valódi no-go zónával állunk szemben, ahol az agresszív bűnözők kénye-kedvétől retteg a sajnos egyre elöregedő magyar vidék ott és másutt is.

Borsod és Sály az ország jövője – mondják sokan. Az ország jövője? Hát nem, mi ezt nem fogadjuk el. Tudomásunk van róla, cigánybűnözői csoportok a Facebookon szervezkednek már ellenünk, gyűlölettől fröcsögő, eltorzult arccal fenik ránk fogaikat.

Hergelik egymást a „köcsög magyarok” ellen, egyértelmű jelét adva, miről szál a fáma. S a fotóikat elnézve látszik, közönséges bűnözőkről beszélünk. Ám legyen, de mi nem félünk tőlünk. Mert nem fogjuk hagyni, hogy Nógrádból, Szabolcsból, Borsodból és Hevesből emelkedjék ki a „magyar Koszovó”, még akkor sem, ha e mögé komoly nemzetközi erők is beállnak a Momentumon felhasználásával, hiszen az Opre Roma vezetője, Kamarás István az „új SZDSZ” EP-képviselőjével, Donáth Annával tárgyalt az elmúlt hetekben.

A fenyegetőző bűnözőknek azt üzenjük, gyertek csak! Hadd lássa ország-világ, fegyelmezett és méltóságteljes megemlékezésünkkel, fáklyás vonulásunkkal mi képviseljük a tisztességes, rendszerető és dolgozni akaró Magyarország hangját, ők pedig a káoszt, a pusztulást és a mocskot. Kiváló kontraszt fog nyújtani. El fognak jutni a képsorok magyar testvéreink millióhoz szerte az országban.

Hírdetés

Ők is meg fognak erősödni abbéli meggyőződésükben, ahogy tavaly májusban a törökszentmiklósiak, nem szabad hagyni, főleg nem a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójában, hogy beilleszkedni képtelen, dolgozni nem akaró körök neoliberálisokkal karöltve újabb Trianont hajtsanak végre megcsonkított hazánk testén.

De nem állhatunk meg, Sály után is mennünk kell tovább, felvilágosítani mindenkit a ránk leselkedő veszélyről, hogy elegünk van a bűnözésből, elegünk van az ingyenélésből, elegünk van abból, hogy nevetséges ítéletekkel megússzák az elvetemült gazemberek, hogy aztán még pereljék is a magyar államot a „rossz börtönviszonyok” miatt.

Fel kell készülnünk az éveken át tartó kemény és szívós, kitartó munkára és harcra, mert meg akarjuk óvni nemzetünket az újabb sorscsapástól. Az első lépést ezen az úton mindenesetre február 16-án, 16:00-kor Miskolcon tehetjük meg, hogy aztán onnan vonuljunk át Sályra.

Jelszavaink szellemében ott leszünk:

Rendet Borsod megyében! Nem lesz új Trianon!

Lantos János – Kuruc.info

Erődemonstrációt tart Miskolcon és a sályi cigány no-go zónában a Mi Hazánk Mozgalom

A magyar állam feladta B.-A.-Z. megyét? – Toroczkaiék Sályon jártak

Országszerte ismert néprajzkutatót vert agyon a sályi cigánybűnöző

Nagylelkű volt későbbi gyilkosával a sályi asszony – a drogos cigány karóval verte szét a fejét


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »