Borsi a Kárpát-medence kulturális találkozóhelye

Borsi a Kárpát-medence kulturális találkozóhelye

Szeptember 7-én, vasárnap rendezték meg egész napon át tartó változatos programokkal a IV. Rákóczi Fesztivált a fejedelem szülőhelyén, Borsiban, ahol II.  Rákóczi Ferenc emlékezetét a legmagasabb szakmaisággal őrzik, világviszonylatban is példaértékű színvonalat képviselve.

A rendezvény a Rákóczi Kastélyközpontban megrendezett esemény központi helyszínei között a szabad­téri színpad, a tóterasz, a kastély udvara és színpada, valamint a rét szerepelt. A nap gyermekprogramokkal indult. Volt apródjáték, solymász- és íjászbemutató, majd Gasparik Szabina és Varga Szabolcs zenés műsora teremtett jó hangulatot a közönségnek. A színpadi programokat színesítette a néptáncbemutató, a Déváról érkező Rákóczi Férfikar fellépése, valamint a Cirkalom Táncegyüttes és a Fokos zenekar koncertje is.

Különleges élményt nyújtott a főzőverseny, amelynek eredményhirdetése és díjátadója szintén a fesztivál egyik fontos pillanata volt. A nap folyamán több alkalommal is színpadra lépett Dégn­er Lilla és Varga Szabolcs, míg az esti órákban a Hot Jazz Band koncertje hozta meg az igazi fesztiválhangulatot.

Takács István/Felvidék.ma

A gálaműsor részeként először a La Gioia lépett fel a kastély színpadán, majd a Budapesti Operettszínház előadását láthatta a közönség, „Szenvedélyek viharban” címmel, amelyben az operett- és musicalirodalom gyöngyszemeit hallhatta a nagyszámú közönség az operettszínház szólistáival és balettkarával.

A kísérőprogramok között szerepelt a „Rákóczi utazásai” című gasztronómiai bemutató, ahol cseh, olasz, lengyel, magyar, erdélyi és török ételekkel találkozhattak a résztvevők, valamint a felső-bodrogközi pincészetek borbemutatójára került sor. A kézműves foglalkozások és a kirakodóvásár pedig a családosok és vásárlók számára nyújtott szórakozási lehetőséget.

Az ünnepélyes megnyitón köszöntőt mondott Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára is, aki a kultúra és hagyományteremtés szerepéről, az összetartozásról, a szabadságvágy erejéről és a közép-európai népek építő együttéléséről is beszélt.

Takács István/Felvidék.ma

Hírdetés

Mint fogalmazott, minden fesztivál alapvetően az összetartozásról mesél, utóbbinak pedig sok megtapasztalható rétege van, ami Borsiban kiemelt értelmet nyer, hiszen a Rákóczi-szabadságharcban egy emberként fogtak fegyvert az elnyomás ellen azok a nemzetiségek, melyek azonosultak a törekvésekkel és közös jövőt álmodtak.

Az államtitkár megjegyezte, háromszáz évvel a Rákóczi-szabadságharc után

Magyarország kormánya kiemelt jelentőséget tulajdonít a közép-európai népek építő és kölcsönös tiszteleten alapuló együttélésének

és ezt szem előtt tartva támogatta a kastély megújítását, előmozdítva a közös emlékezet megjelenítését.

Závogyán Magdolna a helyszínről szólva kiemelte, Rákóczi szelleme és életműve ezer formában születik itt újjá, hála azoknak, akik emlékezetét és alakját a legmagasabb szakmaisággal őrzik, ahogy a Rákóczi Kastélyközpontban is, ahol az ott folyó kulturális, közművelődési munka világviszonylatban is példaértékű színvonalat képvisel és innovatív, kreatív szemléletmódjával jelöli az utat mindenkinek.

A IV. Rákóczi Fesztivál bebizonyította, hogy Borsi nemcsak a magyar történelem kiemelt emlékhelye, hanem a Kárpát-medence kulturális találkozóhelye is.

Takács István/SZE/Felvidék.ma/MTI

 


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »