Borrell leváltására szólították fel az Európai Bizottság elnökét

Borrell leváltására szólították fel az Európai Bizottság elnökét

Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének leváltására szólította fel az Európai Bizottság elnökét az Európai Parlament ötvenöt tagja, akik „megalázónak” nevezték Josep Borrell múlt heti kétnapos moszkvai látogatását.

A Riho Terras észt néppárti EP-képviselő kezdeményezésére írt, időközben a Twitter közösségi portálra is kikerült levélben a képviselők feleslegesnek nevezték a véleményük szerint megalázó kimenetelű, két nappal Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus elítélése után tett látogatást, amely – mint írták – rendkívül romboló hatása van az Európai Unió megítélésére.

Estonian Lt. Gen. Riho Terras 150915-D-VO565-076.jpg

Hírdetés

Terras 2015-ben – wikipedia

A levél aláírói között szerepel Vincze Lóránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) EP-képviselője is.
   
Kijelentették, Borrell Moszkvában nem volt képes megvédeni az EU értékeit és érdekeit. Nem állt ki az európai érdekek mellett akkor sem, amikor Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nyíltan bírálta az EU-t és az Egyesült Államokat az állítva, hogy vezetőiket megtévesztették, és arrogánsan vádolják Oroszországot Navalnij megmérgezésének ügyében. A főképviselő hamisan tájékoztatta orosz kollégáját arról, hogy nincs szó uniós szinten Oroszországgal szembeni szankciók bevezetéséről a Navalnij elleni orosz büntető intézkedések kapcsán – fűzték hozzá.
   
Borrell emellett nem tett említést a kelet-ukrajnai helyzetről sem, ugyanakkor beszélt az orosz fejlesztésű Szputnyik V vakcina európai alkalmazásáról annak ellenére, hogy az oltóanyag fejlesztői még nem fordultak az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) a vakcina hivatalos uniós forgalomba hozatali engedélyének megadása iránt.

Az EP-képviselők szerint a látogatás ideje alatt tett orosz bejelentés ügyében, miszerint uniós diplomatákat utasítanak ki Oroszországból, a főképviselőnek határozott jelzést kellett volna küldeni Moszkvának azzal, hogy megszakítja látogatását – részletezték.
   
Kijelentették: a főképviselő téves megítélésen és önkényes döntésen alapuló moszkvai látogatása, illetve az, hogy nem volt képes kiállni az unió értékei és érdekei mellet, súlyosan károsította az EU megítélését és az uniós külügyi és biztonságpolitikai szolgálat méltóságát.
 
„Úgy véljük, hogy az Európai Bizottság elnökének cselekednie kell, ha Borrell nem mond le magától” – tették hozzá.
   
Az Európai Bizottság a péntek óta egyre erősödő bírálatokra reagálva hétfőn védelmébe vette Borrellt, és úgy ítélte meg, hogy helyes lépés volt a moszkvai látogatás.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »