Boros Imre: Új világrend hajnalán

Maradandó változásokat indított a fejlettnek vagy nyugatinak mondott világban a 2008-ban kezdődött nemzetközi pénzügyi krízis.

A hivatalos közbeszéd ezeket, a társadalmak mélyrétegeiben zajló intenzív mozgásokat évekig olyan káros, nem kívánatos jelenségekként kezelte, amelyek üzenetei rombolóan hatnak a világrend egészséges működésére. A változások kezdetben zavarosnak tűnő örvényléseiből mára azonban egy, a mait felváltani készülő új világrend körvonalai sejlenek fel. Az Egyesült Államokban tartott elnökválasztás végképp ezt a sejtést látszik alátámasztani, hiszen arról az országról van szó, amelynek a világrendhez hű működtetése éppen ennek a letűnő berendezkedésnek a közeli változtatását jelzi.

A változás szükségességét a válságba került világrend fő komponenseinek súlyos működési zavaraiból lehet levezetni. Világrendünk mai alapjai a korábban két világrendszer kommunista traktusának bukásával kerültek a helyükre, csaknem három évtizede, amikor egyetlen gazdasági és katonai értelemben is szuperhatalom, az Egyesült Államok maradt csak talpon. A főhatalom feltételei szerint rendeződhetett be a kommunizmusból felszabadult országokkal bővült nyugati világ is.

Mindenekelőtt az Egyesült Államok adta (és még ma is adja) a világrend védelmi képességének háromnegyedét, beleértve a nukleáris ütőerőt is. A világgazdaság működtetése szempontjából létfontosságú, magánkibocsátású pénz, a dollár nemcsak amerikai nemzeti pénznem, de 2008 óta már leplezetlenül dominálja a tömb pénzforgalmát. A Federal Reserve pénzpiaci döntéseitől függ a többiek pénzpolitikai mozgástere, függetlenül attól, hogy nemzeti pénzt üzemeltetnek. Eddig megállíthatatlannak látszó módon haladt előre egy folyamat, amely éppen a fordítottja annak, ami a történelemben már megtörtént. Korábban az erős államhatalmak ellenőrzésük alá vonták a magánpénzforgalmat, amikor létrehozták a központi jegykibocsátó bankokat. Ez ment végbe a 18. és 19. században az európai nemzetállamokban.

A fejlődés a mai világrendben ezzel szemben arra halad, hogy a magánpénz és annak kibocsátói teremtsenek maguk fölé államok feletti, nemzetközinek mondott hatalmat. Mindenekelőtt a pénzforgalom irányítását vonták ki az államok hatásköréből, amikor megkérdőjelezhetetlen igévé tették a jegybanki függetlenséget, annak tartalmi tisztázása nélkül. Nagy igyekezettel és sietséggel, titkolózva készültek más intézményi projektjei is, mint a nemzetközi kereskedelmi egyezmények (TTIP, CETA). Alapdogmává merevedett a tétel, hogy a nemzetközi kereskedelem bővülése a résztvevők érdekeit szolgálja, ha nő a kereskedelem, az mindenkinek jó.

Ezek a lépések a nemzeti kormányok lényegi hatásköreit helyezték volna demokratikus kontrollt nélkülöző fórumok irányítása alá. A gazdasági világrend működésének lényege, hogy a pénzrendszeren és a kereskedelmen keresztül a keletkezett többletértékek egyre nagyobb hányada vonható ki a nemzetállamok rendelkezése alól, s ennek a legnagyobb károsultjai a bérből és fizetésből élők. Ezt jelzi a tőke, főként a globalista tőke és a munka közötti osztozkodási arány vészes megbillenése is a tőke javára, a munka terhére. A tőke az érvényes globalista világrendben az elmúlt harminc évben túlnyerte magát. A további nyomulásnak elengedhetetlen részét képezi a minden érvényes szabályt felrúgó, mégis széles körben támogatott, milliós tömegű bevándoroltatás, ami a jelenlegi formájában minden más propagandát megcáfolva, más célt nem szolgál, mint a társadalmak védekező mechanizmusának tervezett megtörését.

Az elnökválasztás meglepőnek kikiáltott eredménye az Egyesült Államokban éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy ennek a folyamatnak, az előzetes hiedelmekkel ellentétben, még az amerikai állam sem a haszonélvezője, hanem elszenvedője, s ennek árát fizeti már jó ideje, bár ettől szabadulni igyekszik. A hosszúra nyúló jelöltállítás, majd az elnökjelöltek kampánya megmutatta, hogy miként kellene szabadulni az államot sújtó nyűgöktől. Itt sem egyértelműen a politikai jobb- és baloldal között húzódnak a politikai lövészárkok. Bernie Sanders, akit saját pártjának vezetői joggal kifogásolható eszközökkel szorítottak le a pályáról, éppen a Federal Reserve ügyében követelte a rendteremtést, kiállt a könyvek hivatalos átvizsgálása, auditja, azaz a nagyhatalmú pénzkatedrális társadalmi ellenőrzése mellett.

A választásokon győztes Donald Trump nem látta az Egyesült Államok érdekeinek megfelelőnek a kiemelkedő nemzetközi katonai költségvállalást. Elveti a további nagy kereskedelmi megállapodásokat is. Trump jól tudja, attól, hogy Mexikóba szervezik át az amerikai autógyártást, semmi más nem történik, mint csökkennek a bérköltések, de a haszon valahol eltűnik offshore-központokban. Chicagóban és Detroitban a munkásnegyedek pedig nyomornegyedekké válnak, a bűnözés fellegváraivá. Kritikusai ennek a világrendnek tehát jobbról és balról egyaránt vannak, és vélhetően nem csak az Egyesült Államokban. Ami felettébb érdekes, hogy végre a választók a tengerentúlon is felismerték, hogy a szuperhatalmi kiadások mégsem az ő érdekeiket szolgálják, ezeken a „befektetéseken” nem ők, hanem mások gazdagodnak meg, akiknek az arca nem látható, hangjuk nem hallható, helyettük Hillary Clinton beszél.

A sajtó áthatolhatatlannak vélt információs blokádját azonban a közösségi média szabadcsapatai sikeresen áttörték, s átfordították a hivatalos közmellébeszélést a lényeg bemutatására. Ma természetesen még nem beszélhetünk a világrend végső átalakulásáról, csak arról, hogy reményteli változások küszöbén állunk. A jelenségek kísértetiesen hasonlítanak a peresztrojka idejére. Akkoriban a Nyugat által legmegengedőbbnek ítélt Kádár-rendszer is gyanakvással nézett Mihail Szergejevics Gorbacsovra, mint ahogy ma is így néz Angela Merkel vagy Francois Hollande a demokratikus választásokon győztes Donald Trumpra.

Boros Imre – www.magyarhirlap.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »