Bőröndben találtak rá egy 12 éves kislány holttestére

Bőröndben találtak rá egy 12 éves kislány holttestére

A kislány vágásokkal és zúzódásokkal teli testét Párizsban találták meg.

A 12 éves Lola esete egész Franciaországot megrázta, a kislány még pénteken tűnt el. A rendőrséget édesapja értesítette, miután nem ért haza időben az iskolából.

A szüleihez élve már nem térhetett vissza, holttestét egy bőröndben találták meg egy lakóház udvarán. A kislány holttestén kötözés nyomai látszódtak, nyakán szúrt seb volt, a halottkém szerint azonban halálát fulladás okozta. 

Hírdetés

Lolát a gyanú szerint egy 24 éves nő gyilkolta meg, aki a térfigyelő kamerák felvételei alapján a lány eltűnésének napján hagyta el az épületet. A kezében csomagokat tartott, egy bőrönddel együtt, amelyben állítólag az áldozat volt. A nőt hétfőn letartóztatták, és gyilkosság, nemi erőszak és kínzás gyanújával nyomozást indítottak. Szintén őrizetben van egy 43 éves férfi, aki vélhetően az elkövetőt és a kislány holttestét is szállította az autójában.

Emmanuel Macron francia elnök is megszólította a lány szüleit, és személyesen találkozott velük. Az elnök hivatala közölte, hogy „őszinte részvétét fejezte ki, és szolidaritásáról és támogatásáról biztosította őket a mostani nehéz időszakban”.

(The Guardian, Refresher, 24.hu)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »