Borítja a bilit Egyiptom a lezuhant orosz gép ügyében

Nem osztották meg Egyiptommal azokat a hírszerzői értesüléseket, amelyek arra utalnának, hogy az egy hete történt légi katasztrófát terrortámadás okozta volna – mondta szombaton Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszter magyar kollégájával, Szijjártó Péterrel közös kairói sajtótájékoztatóján.

„Hallottunk ilyen információkról, de az egyiptomi biztonsági szolgálatokkal nem osztották meg ezeket, ami komoly kérdéseket vet fel, hiszen mi vagyunk az üggyel legszorosabb kapcsolatban álló fél” – mondta Sukri. „Abból indultunk ki, hogy értesítenek minket a rendelkezésükre álló műszaki részletekről, ahelyett, hogy a sajtóban jelentetik meg őket” – tette hozzá, és hangsúlyozta, hogy a szerencsétlenség körülményeire vonatkozó vizsgálatok mindeddig nem vetettek fényt a Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra tartó gépet érő tragédiát kiváltó okra.

Biztonságos ország

Több nyugati kormány is azt valószínűsítette biztonsági értesülésekre hivatkozva, hogy merénylet okozta a zuhanást, amelynek során 224 ember vesztette életét. Számos ország ezért felfüggesztette a Sarm-es-Sejkbe irányuló légi forgalmát, ami kényesen érinti az idegenforgalomtól jelentősen függő egyiptomi gazdaságot.

Hírdetés

Egyiptom megérti az orosz gépet ért szerencsétlenség körülményeivel kapcsolatos aggodalmakat – mondta Sukri, és hangsúlyozta, hogy Kairó szorosan együttműködik az érintett országokkal a szerencsétlenség hátterének felderítésében. A nyilvánosságot afelől biztosította, hogy országa mindent megtesz a szóban forgó országok megnyugtatásáért. „Egyiptom biztonságos ország” – jelentette ki. A terrorveszéllyel kapcsolatban Sukri megjegyezte: mindig is arra ösztönöztük szövetségeseinket, hogy lépjenek fel nagyobb határozottsággal a szélsőségesekkel szemben. A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy országa egyike a dzsihadistákkal szembeni harc frontvonalán lévő országoknak.

Szijjártó Péter külügyminiszter a Számeh Sukrival megtartott sajtótájékoztatón Kairóban 2015. november 7-én
Fotó: Máté Bence / MTI

Magyarország nem változtat

Magyarország nem változtatja meg Egyiptom biztonsági besorolását az utazási javaslatokkal kapcsolatban, egészen addig, amíg nincsenek egy ilyen lépést megkövetelő információk birtokában – mondta szombaton Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egyiptomi kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatóján az egy hete történt légi katasztrófával kapcsán.

Mintegy 80 ezer orosz turista van Egyiptomban, ebből 79 ezer Hurgadában és Sarm-es-Sejkben – közölte szombaton Oleg Szafonov, az orosz állami turisztikai hivatal vezetője. Mint az orosz turisztikai cégek szövetségének vezetője, Maja Lomidze hozzátette: csak a hétvégén 93 gépet küldenek értük. Tizenegy üres brit utasszállító repülőgép várakozik készenlétben Cipruson, amelyekkel vélhetően az egyiptomi Sarm-es-Sejk városában rekedt brit turistákat tervezik hazaszállítani – közölték a ciprusi légi közlekedési hatóságok szombaton.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »