Boris Johnson nem ellensége a bevándorlásnak – ugandai-indiai belügyminisztere is jól megmondta

A konzervatív párti brit kormány által tervezett új szabályozással garantálható a bevándorlás csökkenése – mondta vasárnap a brit miniszterelnök.

Boris Johnson a Sky News brit hírtelevízió politikai magazinműsorának nyilatkozva megerősítette, hogy ha a Konzervatív Párt kormányon marad a jövő csütörtöki parlamenti választás után, ausztrál típusú, képességek és képesítések felmérésére alkalmas pontozásos bevándorlási rendszert léptet életbe.

Johnson szerint "a kivételes tehetségű emberek az első hegedűsöktől az atomfizikusokon át a prímabalerinákig" jöhetnek, csakúgy, mint "a start-up világ királyai és királynői".

Az új rendszer alapján a szakképzett munkavállalók is elhelyezkedhetnek majd például a brit állami egészségügyi ellátó szolgálatnál (NHS) – tette hozzá.

A harmadik kategóriába az új bevándorlási rendszer alapján azok tartoznak majd, akik egy adott, meghatározott idejű munkafeladat elvégzésére jelentkezhetnek, de ők nem kapnának automatikus tartózkodási jogot.

Johnson kijelentette: ő nem ellensége a bevándorlásnak, és a brit nép sem ellenséges a bevándorlókkal szemben. Az 580 milliós Európai Unióból nagy számban érkezők azonban jelenleg gyakorlatilag hazájuk részének tekintik Nagy-Britanniát, és ezzel az a gond, hogy teljesen ellenőrizhetetlen – mondta a brit miniszterelnök.

Arra a kérdésre, hogy a konzervatívok által tervezett új szabályozás garantálhatja-e a bevándorlás csökkenését, Boris Johnson igennel válaszolt. Hozzátette: az ellenőrizetlen, korlátozás nélküli bevándorlás nemkívánatos.

Hírdetés

Johnson szerint ezt a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt kínálja, amely a teljes mozgásszabadság fenntartását tervezi.

Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője a BBC televíziónak nyilatkozva a minap kijelentette: ha a decemberi 12-i választások után a Labour kerül kormányra, "komoly mértékben" érvényben maradna az Európai Unión belüli szabad mozgás gyakorlata Nagy-Britanniában.

Corbyn nem részletezte, hogy ez pontosan mit jelent, de úgy fogalmazott: azok, akik Nagy-Britanniát választják otthonuknak, hatalmas mértékben hozzájárulnak az ország fejlődéséhez, és a munkáspárti kormány nem fog ellenséges környezetet teremteni számukra.

Priti Patel brit (természetesen úgy brit, mint Mickey ló – a szerk.) belügyminiszter azonban a Sunday Express című, erősen EU-szkeptikus irányvonalú vasárnapi brit lapban megjelent cikkében úgy fogalmaz: a szabad mozgás alapelve azt jelenti, hogy a brit kormány nem ellenőrizheti, ki lép be az országba.

Patel szerint Nagy-Britannia biztonságosabb országgá tehető az Európai Unión kívül, mivel a jelenlegi szabályozás könnyedén hamisítható személyazonossági iratok elfogadására kényszeríti a brit hatóságokat, és "egy luxemburgi bíróság döntheti el, hogy be kell-e fogadnunk veszélyes bűnözőket".

A brit kormány tervei alapján gyorsított eljárással kaphatnának letelepedési és munkavállalási engedélyt a magasan képzett vagy "kivételes képességű" kérelmezők, és azok is, akik Nagy-Britanniában kívánnak új vállalkozást létrehozni.

Azok azonban, akik ellen súlyos bűncselekmény miatt született elmarasztaló bírósági ítélet, be sem léphetnének az országba.

A brit kormány már korábban bejelentette, hogy egységes, az Európai Unióból és az unión kívüli országokból érkezőkre egyformán érvényes bevándorlási szabályozást kíván életbe léptetni a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után tervezett egyévi átmeneti időszak lejártával, vagyis 2021 januárjától.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »