Bordélyház Székesfehérváron

Bordélyházként üzemeltetett szórakozóhelyen ütött rajta a rendőrség Székesfehérváron; elfogtak két nőt, akik a lányok futtatásáért voltak felelősek – közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-vel.

Hírdetés

Azt írták, az ügyben a vármegyei rendőr-főkapitányság indított nyomozást, amelynek során megállapították, hogy az éjszakai bárban több lány is rendszeresen szexuális szolgáltatást nyújt a betérő vendégeknek anyagi ellenszolgáltatásért.
   
Az árat és elosztását a céget vezető nő határozta meg, akit távollétében segítője helyettesített, ő hangolta össze a lányok tevékenységét – ismertette a rendőrség.
   
A beszerzett bizonyítékok alapján a nyomozók február 9-én éjszaka ütöttek rajta a szórakozóhelyen az egyik tettesen, míg társát lakóhelyéről állították elő.
   
Mindkét helyszínen kutatást végeztek a rendőrök, és bizonyítási eszközöket foglaltak le. A két nőt őrizetbe vették, és bordélyház fenntartásával, vezetésével elkövetett prostitúció elősegítése bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket, majd kezdeményezték letartóztatásukat – tudatta a rendőrség.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »