Borboly és Tánczos pályázik a csíki elnöki tisztségre

Borboly és Tánczos pályázik a csíki elnöki tisztségre

Borboly Csaba jelenlegi elnök és Tánczos Barna szenátor, korábbi környezetvédelmi miniszter is benyújtotta jelölti pályázatát az RMDSZ Csík területi szervezetének elnöki tisztségére – közölte Becze István területi ügyvezető elnök.

Hargita megyében az RMDSZ-nek három területi szervezete működik Csík-, Gyergyó- és Udvarhelyszéken. A Csík területi szervezet elnöki tisztségére pályázók hétfőn délutánig nyújthatták be jelentkezésüket, a területi szervezetet 2007 óta vezető Borboly Csaba mellett Tánczos Barna is megpályázza a tisztséget. A területi elnök személyéről 133 küldött dönt titkos szavazással szeptember 14-én. „Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy demokratikus szervezetként megadjuk a lehetőséget bárkinek a megméretkezésre, szabályosan történjen a titkos szavazás, és ne érjen senkit kellemetlenség azért, hogy egyik vagy másik jelöltre szavazott” – mondta Becze István. Reményét fejezte ki, hogy a verseny után egy megerősödött szervezetben dolgoznak majd együtt a mostani elnökjelöltek.

Hírdetés

Tánczos Barna elmondta: azért pályázta meg a Csík területi elnöki tisztségét, mert korábban ez volt a legerősebb szervezet az erdélyi magyar politikában, de véleménye szerint csorbult a hírneve, és újításra van szükség. „Olyan új kommunikációs módszerekre van szükség, amelyekkel nem rontjuk a csíki szervezet hírnevét, hanem javítjuk” – fogalmazott a szenátor a jelenlegi területi elnök közösségi médiában való gyakori szereplésére utalva. Borboly Csaba naponta többször jelentkezik be élő videóban különböző ülésekről, munkamegbeszélésekről, nem ritkán riporteri szerepben „tudósít” a közösségi médiában egyes közösségi eseményekről. A Hargita megyei tanácselnöknek csak a Facebookon több mint 70 ezer követője van. Tánczos szerint ez a kommunikációs módszer „nem mindenki számára vállalható”, nem tud minden ember azonosulni vele, így szerinte hosszú távon veszélyforrás. Úgy vélte, a területi szervezetben a kommunikáció is példamutató kell hogy legyen, amellyel mindenki azonosulni tud.

Borboly Csaba úgy nyilatkozott, hogy ami jól működik, azt meg kell tartani, és azon kell változtatni, ami nem vált be vagy elavult. Hozzátette, hogy ez a közösségi médiában történő kommunikációra is vonatkozik: sok politikus számára nem komfortos az élő bejelentkezés, de szerinte minden eszközt és lehetőséget meg kell ragadni az emberekkel való párbeszédre. Ha a fiatalok a TikTokot használják, akkor a politikusnak is meg kell tanulnia – mondta.

A négy évre szóló Csík területi elnöki mandátum a jövő évi  választások szempontjából is fontos az RMDSZ számára, a területi elnök kiléte elsősorban az önkormányzati választásokat, a megyeitanácselnök-jelölt személyét befolyásolhatja. Borboly Csaba 2008 óta áll a székelyföldi megye önkormányzatának élén, 2007 óta tölti be a területi elnöki tisztséget.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »