„Mekkora képmutatás, atyaég! Tokám leszakad!”
A hozzá nem értés és a pénzszórás találkozásáról értekezett minap közösségi oldalán Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter. (Alighanem ő a téma kormányzati szakértője.) Fogóddzunk erősen! „Az előző honvédelmi vezetés egyik »nagy ötlete« az volt, hogy jelentős összegeket fizettek azoknak, akik új tartalékos katonákat hoztak a rendszerbe. Egy-egy sikeres ajánlás után akár félmillió forintos nagyságrendű jutalom is járt” – vezeti föl példabeszédét a szerző, majd haragosra vált –: „De a Magyar Honvédség nem biztosítótársaság. Nem telekommunikációs cég. És nem hálózatépítő vállalkozás. A haderő nem piramisjáték. […] Ez (összesen) közel 700 millió forint közpénz elköltését jelentette. Ennek sokkal jobb helye is lehetett volna…” (Mi az hogy! Ennyiből már egy félkész szolgálati luxusvillát is lehetne építeni prémium kerti magaságyással, masszázsmedencével, szaunával, biliárdasztallal, robotporszívóval, hálószobai plafontükörrel.) (Elképzelt torokköszörülés, hatásszünet.)
„És itt érkezünk el a valódi problémához – folytatódik a szózat –: a haderőben nemcsak a létszám számít, hanem a minőség is. Amikor a rendszer pénzügyi ösztönzőkkel arra épül, hogy minél több embert hozzanak be, könnyen háttérbe szorulhat az a kérdés, hogy az adott jelentkező valóban alkalmas-e a katonai szolgálatra és valóban saját elhatározásából, elkötelezetten kíván-e csatlakozni a Magyar Honvédséghez.”
Miniszter úr alábbi mondatát kétszer is elolvastam: „Joggal merül fel a kérdés: Valóban ez volt a legjobb módja a magyar emberek pénzének felhasználására?” Egy kommentelő sokunk nevében válaszol: „Mekkora képmutatás, atyaég! Tokám leszakad!”
Pilhál György – www.magyarnemzet.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
