Bonthatják a pezsgőt a nyugdíjasok! Januárban érkezik az emelt nyugdíj

Jól kezdődik a 2023-as év év 1,4 millió nyugdíjas számára. Az idei jóformán filléres nyugdíjemelés után jövőre végre érezhető lesz az öregségi járadék növekedése. Más kérdés persze, hogy ez mire lesz elég ilyen elszabadult infláció mellett.

A januártól esedékes 11,8 százalékos emelés az 518 eurós átlagnyugdíj esetében több mint 61 eurós havi növekedést jelent.

A nyugdíjak minden évben a fogyasztói árak első féléves évközi emelkedésének mértékében, amit ún. nyugdíjas inflációnak is neveznek, nőnek. Ezt a Statisztikai Hivatal határozza meg. Idén pedig rég nem látott mértékben emelkedtek az árak, emiatt lett két számjegyű a nyugdíjemelés mértéke is.

A nyugdíjemelést ezúttal sem kell kérvényezni, a Szociális Biztosító automatikusan már ilyen összegben fizeti ki a januárban esedékes nyugdíjakat.  Erről az érintettek írásos határozatot is kapnak.

Hírdetés

Ha az öregségi nyugdíj összege a valorizáció után alacsonyabb, mint minimálnyugdíjé, a Szociális Biztosító a nyugdíj összegét a minimálnyugdíjéra emeli. Mivel ennek összege 2023. január 1-től nem változik, a nyugdíjas ugyanazt az összeget fogja kapni, mint eddig.

Ha nyugdíj összege a valorizáció után magasabbra jön ki, mint a minimálnyugdíjé, megszűnik a jogosultság a minimálnyugdíjra és az érintett személy a jövőben már ezt a magasabb összeget fogja kapni havonta, vagyis nyugdíja emelkedik. Egyszerűen szólva, akik ebbe a kategóriába tartoznak, szintén jóljárnak.

A nyugdíjemelésen kívül az idősek ősszel az ún. szülői bónuszra is számíthatnak, melyet a biztosító idén még egy összegben fizeti ki nekik, később ezt már a havi nyugdíjukhoz fogják kapni.

A szülői bónuszt a dolgozó gyermek havi elvezetéseiből fizetik ki az időseknek. Általánosságban elmondható, minél több aktív kereső, vagy minél jobban kereső gyermeke van a nyugdíjasnak, annál több bónuszra számíthat. A nyugdíja tehát havonta több tíz euróval emelkedhet.

A csaknem tizenkét százalékos nyugdíjemelés a szülői bónusszal együtt végre komolyabb nyugdíjemelést eredményezhet.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »