Bondár nem bírt Kvitovával

Bondár nem bírt Kvitovával

Bondár Anna két szettben kikapott a kétszeres wimbledoni bajnok Petra Kvitovától hétfőn a francia nyílt teniszbajnokság nyitófordulójában.

A 61. helyével a legjobb magyar női játékosként számon tartott Bondár pénteken vállsérülés miatt nem állt ki az elődöntőre Rabatban, ami nem volt jó előjel a cseh klasszis ellen. A 32. kiemelt Kvitovának eddig kevés öröme lehetett az idei salakszezonban, mivel Charlestonban, Stuttgartban és Madridban is az első mérkőzésén kikapott. A kvalitásairól mindazonáltal sokat elárul, hogy 28 tornát nyert, második is volt a világranglistán, és eddig csaknem 34 millió dollárt ütögetett össze.

Kvitova 3:2-nél váratlanul, egy kettős hibával elvesztette az adogatását, és hamarosan a 24 éves magyar vezetett 5:2-re. A szettet azonban nem sikerült kiszerválnia, pedig volt játszmalabdája is, csakhogy néhány szélvészgyors ritörnnel Kvitova visszabrékelt. A szettet lezáró rövidítés egyoldalúan alakult, Bondár labdamenetet sem nyert, és 50 perc elteltével hátrányba került.

A hétfői versenynapon még két magyar lép pályára: Fucsovics Márton a kvalifikációból érkező Geoffrey Blancaneaux-val, míg Balázs Attila a 20. kiemelt horvát Marin Ciliccsel száll szembe Párizsban.

Eredmény:

1. forduló (a 64 közé jutásért):

Hírdetés

nők:

Petra Kvitova (cseh, 32.)-Bondár Anna 7:6 (7-0), 6:1

később:

férfiak:

Balázs Attila-Marin Cilic (horvát, 20.) 14.00 körül

Fucsovics Márton-Geoffrey Blancaneaux (francia) 14.30 körül


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »