Bombasztikus Párbeszéd

Bombasztikus Párbeszéd

 

A párbeszédes polgármester szerint elhibázott konstrukció a fejlesztés.

A budapesti fejlesztésekről, azon belül is a Lánchíd felújításáról és a Biodóm építéséről faggatta Bohár Dániel V. Naszályi Mártát, az I. kerület párbeszédes polgármesterét. V. Naszályi szerint nem állt le a Lánchíd felújítása, és nem álltak le a budapesti fejlesztések sem, a Biodómról azonban úgy fogalmazott:    „szerintem le kéne bombázni úgy, ahogy van, mert egy elhibázott konstrukció”.

2020. október 1.

Hírdetés

A korábbi költségbecslésekhez képest körülbelül 10 milliárd forinttal kevesebb pénzből befejezhető a Biodóm-beruházás, de még így is plusz forrásokra lesz szükség – mondta el Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.

A főpolgármester közölte: elkészült a Biodóm-beruházás – az Enviroduna Kft. által készített – vizsgálati jelentése, amely arról szól, hogy mit kell tenni a projekt befejezése érdekében.

Az a jó hírem, hogy egy felelős gazdálkodással a projekt befejezhető, de természetesen plusz forrásokra szükségünk lesz. Ezzel együtt is, nagyjából 10 milliárd forinttal kevesebből be tudjuk fejezni a Biodóm-beruházást, mint ahogy az korábban felmerült a költségbecslések során” – fogalmazott Karácsony Gergely. (Párbeszéd)

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes azt mondta: a beruházást átvilágító cég és a városvezetés úgy látja, hogy a Biodómot 2024 márciusára meg tudják nyitni. (DK)

2020. október 8.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »