Bombahír a magyarországi ukrán nagykövetről!

Bombahír a magyarországi ukrán nagykövetről!

Ljubov Nepop olyanra is képes, amire eddig senki sem gondolt.

Jó hír azoknak, akikben felmerült volna, hogy Ljubov Nepop esetleg nem ismeri a magyar nyelvet annyira, hogy tudja mikor illik használni a köszönöm szót, persze amellett, hogy alapvető történelmi tényekkel sincs tisztában.
Már biztos, hogy csak az utóbbi áll fent!

Május 3-án ugyanis sikerrel kimondta egy sajtótájékoztatón, hogy köszönöm, sőt, ugyanezt egy perc 15 másodpercen belül háromszor is megismételte. Igaz, két alkalommal lengyelül, és harmadik alkalommal, magyarul sem Magyarországnak, a magyaroknak és a magyar kormánynak mondott köszönetet, hanem Lengyelországnak. (Háttérben persze a Dunával és az Országházzal…)

Az üzenet, a szándék egyértelmű. Amíg Lengyelországot baráti országnak tekinti Nepop, illetve Ukrajna, addig Magyarországot a minap fenyegeti országa kettes számú vezetője – vagy ha leszámítjuk a színészkedő, beolvasó, olajzöldbe öltözött bohócot, vélhetően az ukrán első számú vezető, az állatorvos végzettségű Danilov.
Ehhez a fenyegetéshez, homályos megfogalmazással ugyan, de csatlakozik Nepop is, mert évekig tartó szenvedést vízionál azoknak az országoknak, akik „nem jönnek időben a segítségre”.
Magyarul mondja, nekünk szól, értjük.

Ha összefűzzük ezt az ukrán katonai hivatalnok víziójával, amely szerint a 128-as dandárjuk bármikor szétveri a magyar hadsereget, és a minapi Danilov-féle fenyegetéssel, akkor ez a szenvedéses kijelentés ugyan mit takarhat?
Csak nem megint valamelyik, most nyugati fegyverekkel álig felfegyverzett ukrán hadsereget (mint tették 1965-ban a szovjetek) szándékozzák majd nekizavarni a háború végeztével Magyarországnak, hogy azzal szenvedést okozzanak?

Hírdetés

És ezekre a kérdésre bizony nem lehet azzal válaszolni, amit nagy kegyesen tett Nepop asszony a sajtótájékoztató legvégén, hogy köszönetet mond mind a lengyel, mind a magyar népnek a szolidatróritásért…

U.i.: Ukrajnáról és Magyarországról is azt hazudja ez a senkiházi nő, hogy harcolva jövőjéért – Magyarország esetében nyilván 1956-ra céloz –  egyik ország sem kapott segítséget. Mondja ezt akkor, amikor a teljes nyugati világ támogatja Ukrajnát.

Üdvözlet, KJ

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »