Bólya Boglárka: Brüsszel hallgat a lengyelországi jogsértésekről, a "Tusk-modellt" Magyarországon is végre akarják hajtani

Bólya Boglárka: Brüsszel hallgat a lengyelországi jogsértésekről, a "Tusk-modellt" Magyarországon is végre akarják hajtani

Brüsszel hallgat a lengyelországi jogsértésekről, kettős mércét alkalmaz a konzervatív kormányokkal szemben, és minden jel szerint a „Tusk-modellt” Magyarországon is végre akarják hajtani – jelentette ki Bólya Boglárka, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszteri biztosa csütörtökön Varsóban.

Bólya Boglárka telefonon az MTI-vel közölte: a Patrióták európai pártcsalád kezdeményezésére létrejött Szabadság és Demokrácia Bizottság küldöttsége tagjaként tett kétnapos látogatást Lengyelországban, ahol Donald Tusk kormányának intézkedéseit vizsgálták, meghallgatva az érintett feleket – az alkotmányos, jogász, civil szervezetek képviselőit, valamint magánszemélyeket is.

 

„Kimondhatjuk, hogy a Tusk-kormány a jogállamiság nevében számolja fel a jogállamiságot”, intézkedései „komoly aggályokat vetnek fel” a jogállamiság tiszteletben tartása, a demokratikus intézmények zavartalan működése, az igazságszolgáltatás függetlensége, valamint a szólásszabadság és a médiapluralizmus tiszteletben tartása kapcsán – fogalmazott a miniszteri biztos.

 

A találkozók során elhangzott beszámolók „ijesztő és sötét képet festenek a lengyel állapotokról” – mondta el Bólya Boglárka. „Úgy tűnik, hogy a Tusk-kormány jelenleg egy alkotmányellenesen működő, antidemokratikus rezsim kiépítésén dolgozik, és a kommunista idők módszereivel igyekszik megfélemlíteni a patrióta, szuverenista erőket” – tette hozzá.

 

Sokkolónak nevezte, hogy az Európai Unió intézményei „mindeközben látványosan hallgatnak”, Brüsszel nem indít vizsgálatokat a Tusk-kormány ellen, és „nem fenyegeti őket pénzügyi szankciókkal, ahogy ezt a korábbi konzervatív lengyel kormány idején tette”.

 

„Ez a kettős mérce aláássa az uniós intézmények hitelességét, és azt a benyomást kelti, hogy a jogállamiság védelme csupán politikai, ideológiai eszköz a brüsszeli elit kezében” – szögezte le Bólya Boglárka.

 

Hírdetés

Sorolva a lengyel kormány „magukért beszélő” intézkedéseit, kiemelte: a lengyel kormány 2023-ban, a hivatalba lépését követően „elkezdte a bírák és az ügyészek ellehetetlenítését”, Adam Bodnar új igazságügyi miniszter akkor leváltotta Dariusz Barski államügyészt, amely lépésnek a jogellenességét a lengyel legfelső bíróság és az alkotmánybíróság és kimondta. A kormány azonban nem ismeri el az alkotmánybíróság és a legfelsőbb bíróság egy részének a döntéseit, és „ajánlásaik figyelmen kívül hagyásával kormányoz” – mondta el a biztos.

 

Közölte: a látogatás során több szereplő is arról számolt be, hogy a kormány „szándékosan akadályozza a bírói állások betöltését”, így már többszáz hely maradt betöltetlen. Az előző kormány idején, 2018 után kinevezett, „újbíráknak” bélyegzett bírókat pedig „elmozdították és lefokozták”, ami által „súlyosan sérül a bíróságok és az igazságszolgáltatás függetlensége”.

 

Bólya Boglárka felidézte továbbá: a kormány egyik első intézkedése az volt, hogy „a lengyel állami médiát törvénytelenül és erőszakosan átvették”.

Említette a Magyarországon menedékjogot kapott Marcin Romanowski korábbi igazságügyiminiszter-helyettes esetét is, rámutatva: az ellenzéki képviselőt az őt megillető mentelmi jog mellőzésével vették őrizetbe.

 

A miniszteri biztos két volt lengyel köztisztviselő letartóztatására is utalt. Ők „embertelen bánásmódnak voltak kitéve” – fogalmazott, felidézve: ez ügyben a lengyel ombudsman több esetben is jogsértést állapított meg a hatóságok részéről.

 

Lengyelországban „hadjárat indult a konzervatív, családbarát modellt támogató szervezetek ellen is”, mégpedig „megfélemlítés és pénzügyi kivéreztetés formájában” – sorolta Bólya Boglárka.

 

„Minden jel arra mutat, hogy Brüsszel a Tusk-modellt kívánja Magyarországon is végrehajtani egy brüsszeli bábkormány hatalomra juttatásával”, az uniós vezetés célja, hogy „felülírják a magyar emberek demokratikus döntéseit, és felszámolják a szuverenitáspárti kormányzást” – jelentette ki a miniszteri biztos.

A magyar kormány azonban „ezt nem fogja hagyni, nem fogja hagyni, hogy Brüsszel külföldi érdekeket szolgáló politikai forgatókönyvet valósítson meg Magyarországon” – hangsúlyozta.

 

Hozzátette: ő maga a Patrioták képviseletében „eltökélt abban, hogy minden európai fórumon felemelje a szavát a nemzeti szuverenitás és a jogállamiság védelmében”, és felhívja a figyelmet a Brüsszel által alkalmazott kettős mércére. A Patrióták hivatalos állásfoglalást is kiadnak a lengyelországi helyzetről – jelentette be a Bólya Boglárka.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »