Bolsonaro üzent a "szeretett Angela Merkelnek"

A brazil elnök szerint Németországnak saját területének újraerdősítésére kellene fordítania azt az összeget, amelyet a minap megvont a brazil erdők fenntarthatóságát védő projektek támogatásától.

A német környezetvédelmi miniszter múlt hét végén jelentette be, hogy az amazonasi esőerdők irtásának drasztikus felgyorsulása miatt a tárca leállítja az őserdők és a biodiverzitás védelmét szolgáló projektek támogatását, és ennek értelmében mintegy 35 millió euró értékű támogatást zárol.

Jair Bolsonaro személyesen Angela Merkel kancellárnak üzent, és úgy fogalmazott: „Üzennék a szeretett Angela Merkelnek. Fogja ezt a pénzt és erdősítse újra Németországot.” Németországnak sokkal nagyobb szüksége van erre, mint Brazíliának – tette hozzá.

Hírdetés

Az Amazonas őserdeit is figyelő brazil nemzeti űrkutatási intézet (INPE) szerint az ország idén jelentősen több erdőt veszített, mint a korábbi években. Az INPE volt igazgatója augusztus elején távozott posztjáról azt követően, hogy Bolsonaro többször bírálta az intézetet, azt állítván, jelentéseik az erdőirtások ütemének gyorsulásáról ártanak Brazília hírnevének.

A dpa német hírügynökség megjegyezte: Németországnak nagyjából 11,4 millió hektárnyi erdeje van, ez az ország területének 32 százalékát teszi ki. Az erdőségek területe enyhén növekedett az utóbbi tíz évben.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »