Bolsevisták Utolsó Éve Következik?

Már csak néhány óra választ el bennünket 2020-tól, az óévtől, s ilyenkor mindinkább hajlamos az ember a humor legkülönfélébb változataira való ráhangolódásra – már csak az év során benne felgyülemlett feszültségek feloldásaként is. Ehhez pedig édes anyanyelvünknek akár egyetlen szava is elég, mint a bal, illetve a belőle képzett szavakból mindjárt a balsors. A magyar ember humora, mondhatnók, meglehetősen maliciózus, s a rosszról támadt képzetei között ott vannak a bizonyos állatokról eszébe jutók is.

Ilyen mindenekelőtt a patkány. Néhai köztársasági elnökeink egyikét még balos cellatársai is csak „Mr. Patkány”-ként emlegették. E nyelvi lelemény az 1989-es rendszerváltoztatás óta vajh hányszor támadt fel újra?

Kezemben Moldova György – csapnivaló író ide, vérbeli kádárista oda, s mégis! – egyik kötete (A tékozló koldus 1. A mentők csillaga – Riport az egészségügyről, 2003, Ubris Könyvkiadó, 30-31. old.), melyben ezt olvasom:

„Ami Budapestet illeti, Andics László főorvos szerint a tervszerű, időben végrehajtott épületkarbantartási munkálatok hiányában egyes mentőállomások (Bázis, Rákospalota, Csepel, Pestszentlőrinc,) ma már alig nevezhetők egészségügyi intézménynek. Az ÁNTSZ toleranciáján múlik csupán, hogy egyáltalán működhetnek.

Mikor megkérdeztem Andics doktort, hogy a fővárosban melyik állomás dolgozik a legnehezebb körülmények között, egy másodpercnyi tűnődés nélkül a rákospalotait nevezte meg.

Hírdetés

Az itteni helyzet valóban elképesztő. Az épület maga a MÁV tulajdonát képezi, a mentőszolgálat csak bérli tőle, de egyik fél sem tudja karbantartani a több mint hatvan éves házat. A salétrom, a pincetárolóból kifolyt felszivárgó olaj kiütközik a falakon, a résekben egerek és patkányok vertek tanyát.

Adtak már valamilyen nevet a patkánynak? – próbálom feloldani egy esetlen viccel az ügyeleti helyiségben üldögélők nyomott hangulatát.

Igen, D 209-esnek hívják! – mondja egy baloldalisággal aligha vádolható mentő, nyilvánvalóan a jelenlegi miniszterelnök egykori titkosszolgálati fedőjelére utalva. Felkapom a fejem; egy ilyen éles megjegyzés szokatlan jelenségnek számít a Szolgálatnál. Ha van valami a világon, aminek politikamentesnek kell lennie, akkor a mentőszolgálat az.

Mégsem az, merthogy igenis van balsors, merthogy van patkány. (Wass Albert egyik elbeszélése éppen az ő „honfoglalásuk”-ról szól…)

Hajdanában-danában, amikor a kádári idők jártak, a BÚÉK olvasata ez volt: Bolsevisták Utolsó Éve Következik. Ha visszagondolnók, csak ez évben is mennyire egybeforrt nevük mindazzal, amit a patkány a maga tulajdonságaival jelent, kérdés továbbra is, melyik évben következik ez be végre. Lehet, hogy 2021-ben? Adja meg az Isten!

Ifj. Tompó László – Hunhír.info


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »