Bolla Tibor: a hannoveri villamosok HÉV-ként való használata csak végső megoldás lehet

Hétfőn először ült össze főváros Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottsága, amelynek ülésén úgy döntöttek, megvizsgálják, hogy a múlt héten nyilvánosságra került HÉV-vonalak ritkítása ügyében a főváros tudna-e segíteni a felszabaduló régi villamosaival. Az ülés után Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója az InfoRádióban elmondta, a köznyelvben hannoveriként ismert villamosokat jelentős átalakításokkal ugyan, de alkalmassá lehet tenni a HÉV-ek pótlására. A bizottság most arra kérte fel a BKK-t és a BKV-t, hogy vizsgálja meg ennek a lehetőségét.

„Ezek a TW 6000-es villamosok egyrészt 28 centiméterrel keskenyebbek, mint a HÉV-szerelvények, ami miatt a peront át kellene építeni, hogy ne legyenek mindkét oldalt 14 centiméteres távolságok. Az áramátalakítást is vizsgálni kell, hiszen más feszültségen közlekedik a HÉV, mint a villamos, ezért vagy a járműveken, vagy magán az áramátalakításon változtatásra lesz szükség. Még számos kérdéses dolog van, például a fékrendszer is, mivel a villamos sínfékrendszere bezavarhat a HÉV sínébe épített elektronikába. Elméletileg lehetséges, hogy közlekedjen TW 6000-es villamos a HÉV-eken, de részletesen meg kell vizsgálni, hogy milyen költséggel alakíthatók át a szerelvények és megérné-e egyáltalán” – sorolta Bolla Tibor.

Hírdetés

Hozzátette azt is, hogy ezek a villamosok 40-50 évesek, HÉV-ként való használatukkal tehát konzerválnának egy régi technikát. Persze az sem mindegy, mennyi idő engedélyeztetni, illetve felújítani a módosított szerelvényeket. A várható árakkal kapcsolatban pedig elmondta: egy hannoveri villamos ciklusfelújítása, ami most esedékes is egyébként, átalakítás nélkül a 100-120 millió forint egyetlen szerelvény esetében. Ehhez jön az átalakítás költsége és az áramátalakítási munkák, összességében „súlyos milliárdokról” van szó. Arra a kérdésre, hogy a villamos vagy a HÉV-viszonylat átalakítását látja-e megfelelőbbnek, Bolla Tibor elmondta: mindkettő kényszermegoldás, jelen pillanatban a legjobb lenne új szerelvényeket venni.

A HÉV jelen pillanatban nagy vasúti rendszer alapján üzemel, míg a villamosok egy másikkal, mivel csak városi közlekedést látnak el. Mindkét forgatókönyvnek megvan az előnye és a hátránya, elvileg megoldható mindkettő, de meg kell várni a BKV és a BKK vizsgálatának eredményét az átalakításról, amit, mint a BKV vezérigazgatója ismét hangsúlyozta, csak végső megoldásként kezelnek.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »