Bolhából elefánt

Bolhából elefánt

Brian de Palma 1990-es filmje, a Hiú­ságok máglyája éppen arról szól, ami most Amerikában zajlik. A rátámadó néger bűnözőt kocsijával elgázoló fiatal brókert megcibálja a hiszterizált amerikai liberális elit.

Sorra feltűnnek a valóságból is ismert karakterek: a híveit tüzelő néger tiszteletes, a haszonleső zsidó polgármester, a különféle újságíró és ügyvéd hiénák, akiknek nem az igazság, hanem a saját pozíciójuk a fontos. Odadobnak áldozatul egy ártatlan embert, a bűnözőből pedig ártatlan angyalt festenek a közvélemény számára, és persze tüntetéseket szerveznek, esztelen, őrült kavarodást szítanak, faji alapon egymásnak ugrasztanak sokakat, akiknek eredendően semmi bajuk egymással.

Kell-e mondanom, hogy Brian de Palma filmje minden idők egyik legnagyobb erkölcsi és anyagi bukása lett, paradox módon éppen olyan hadjáratot vezényeltek ellene, mint amilyet maga a film is felfestett. Brian de Palmáról, Hollywood addigi kedvencéről kiderült, hogy tehetségtelen és ostoba; a Hiúságok máglyáját még az sem mentette meg, hogy Bruce Willis, Tom Hanks, Melanie Griffith és Morgan Freeman játszott benne. A film lerántotta a leplet az álszent, romlott amerikai társadalomról, ezért elhallgatták, kigúnyolták, lehúzták a sárba.

Abszurd vígjátékhoz hasonlatos a mostani eseménysorozat, a valóság fekete komédiája. Ezt a zavargássorozatot pontosan úgy építették fel, ahogyan a filmben is láthattuk. Adott egy hétköznapi eset, amelyet a törvény erejével fel kell deríteni, a bűnöst meg kell büntetni. Csakhogy az Egyesült Államokban, ahol nagyjából tízévente muszáj a feketéknek szétverniük néhány nagyvárost, különben szemernyi esélyük sincs a világszabadságra, titokzatos erők ismét kiengedték a gőzt a palackból. Amit látunk ugyanis, mégsem a teljes valóság. A háttérben a hagyományos és az új Amerika birkózik, és ez utóbbi szponzorai ezúttal kenyértörésre akarják vinni a dolgot. Abszolút tudatosan menedzselik a jó fekete férfi és a gonosz fehér ember kettős legendáját, az egyediből általánosítva, a törvényesből törvénytelen mezőre tévedve. A cél, hogy a lehető legnagyobb körben bűntudatot keltsenek, hogy megtörjék a többséget adó fehérek ellenállását a nyitott társadalom iránt.

A mostani zavargássorozat távlati célja tehát a változás, a fellazítás, minden létező határ, előírás áthágása. A tüntetések vandalizmusa, az eszetlen pusztítás, a lopások, fosztogatások, gyilkosságok pontos választ adnak arra, hogy ki játszik törvénytelen mezőben és ki nem. A mostani helyzet annyiban különleges, hogy világosan látszik, kit kell eltávolítani az útból. Hogy ki akadályozza leginkább az antifasiszták, baloldali aktivisták, globalisták leghőbb vágyát, még akkor is, ha történetesen semmi köze a történtekhez.

Ez az ember Donald Trump. Az elnök, akinek a személyes sorsáról és egyúttal az ország, valamint kicsit a nagyvilág sorsáról néhány hónap múlva döntenek az amerikai választók.

Hírdetés

Ez a helyzet kulcsa. Előválasztást látunk, igaz, kicsit véres a körítés. Ebben a színjátékban mindenki pontosan eljátssza a szerepét, alkalmazkodik az új helyzethez: a bibliával a kezében fényképezkedő Trump éppen úgy, mint ellenlábasa, Joe Biden, akinek merő véletlenségből éppen most jutott eszébe, hogy fekete alelnökjelöltet válasszon maga mellé. És ebben a borzasztó színjátékban, a hatalmas örvényben, amely akár a fél világot maga alá temetheti, ha az amerikai nép rosszul választ, igazából pont az emberek nem számítanak. Az emberek, akiknek a nevében a baloldali csőcselék jogokat követel.

Arra a kérdésre ugyanis, hogy konkrétan mit kellene tenni a „rendőri rasszizmus”, sőt a „fehér rasszizmus” ellen, nincs, mert nem is lehet válasz. A feketék nagyjából ötven éve egyenjogúak az amerikai társadalomban, és mindenfajta értelemben réges-régen belül vannak a közösségen. Hogy leszakadó tagjaik, gettóba tömörült fiataljaik, börtönbe zárt percembereik vannak, aligha a többségi társadalom bűne. Ha belemegyünk abba a játékba, hogy a néger bűnöző miatt, aki fehér lányokat erőszakol és öl meg, és a bíróság előtt fennhangon szidja a fehéreket, szabad-e tüntetéssorozatot rendezniük a fehéreknek, hogy ez egyáltalán lehetséges-e, valamint hogyan ítélné meg a liberális sajtó, máris választ kaptunk arra a kérdésre, hogy magát az ügyet nézzük-e vagy a következményeit. Mi azt javasoljuk, koncentráljunk csak a következményekre, és ne esküdjünk a fetisizált férfira, aki pólókra pingálva és transzparenseken él tovább. Valahogy úgy, mint Che Guevara.

Nincs itt semmi látnivaló. A faji ellentétet felkorbácsoló ravasz gazemberek készülnek az elnökválasztásra. Csakhogy mindez a nagyvárosokban zajlik, és Amerika nem csak nagyvárosokból áll. Decemberben majd meglátjuk, hogy a két partvidék között elterülő hatalmas ország mennyire érti, mi történik vele, körülötte, érte és ellene.

 

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »