Amikor sok idő telt el egy nyelv írásának megalkotása óta, mindig felmerül az írott és a mondott alak közti eltérés problémája.
A két véglet: a ragaszkodás az íráshoz és az írás folyamatos igazítása a beszédhez. Az előbbire példa az angol, ahol máig úgy kell írni, ahogy a XVI. században ejtették a nyelvet. Még drasztikusabb példa a görög, ahol egyenesen 2500 évvel ezelőtti írásalakok vannak. Az ellenpélda meg mondjuk a szerb és a horvát írás, ahol nem létezik rossz helyesírású ember, hiszen úgy kell írni, ahogy azt mondják az emberek.
Az első sztendertizált helyesírás természetesen a IX. századi, amikor a cirill ábécé létre lett hozva. A cirillt eleve a mai Thesszaloniki környéki bolgár nyelvjárások alapján csináltak, majd elterjedt innen. Az eredeti írás amolyan szent dolognak is számított, így nem lett igazítva a későbbi változásokhoz.
A XIV. századtól a XIX. századig eleve nem létezett bolgár állam, így hatóság se volt, mely ezzel foglalkozott volna. Az Egyház meg az eredetit használta, mind nyelvben, mind írásban, bár az az átlagember számára nem volt már könnyen érthető.
Időközben hatalmas változások álltak be a kiejtésben. Az eredeti cirill természetesen a IX. századi kiejtést tükrözte, amikor a maihoz képest sokkal bonyolultabb hangrendszer volt.
A mássalhangzók terén teljes kemény-lágy paradigma létezett. Ez eredetileg egy szláv sajátosság, de mára csak a keleti-szláv nyelvekben maradt meg, továbbá még a lengyelben van jelen bizonyos mértékben. A dél-szláv nyelvekben ez nagyrészt eltűnt mára, a mai szerbben/horvátban pl. csak a cs, dzs, l, n esetében van kemény-lágy pár: horvát írással ez č – ć, dž – đ, l – lj, n – nj, ugyanez szerb írással ч – ћ, џ – ђ, л – љ, н – њ.
A bolgár esetében a dolog annyiban nehezebb, hogy máig ez vitás kérdés. Az egyik álláspont szerint a bolgárban vannak kemény-lágy párok, csak előfordulásuk helyileg korlátozott, azaz csak egyes hangok előtt fordulnak elő, míg a másik álláspont szerint a bolgárban nincsenek kemény-lágy párok. A kommunista időszakban ez politikai kérdés is volt, mert mivel az oroszban vannak kemény-lágy párok, így nem volt szabad azt állítani, hogy a bolgárban nincsenek.
Teljesen független füllel hallgatva a bolgár beszédet, egyrészt az irodalmi nyelvben nincsenek kemény-lágy párok, másrészt meg nyelvjárásfüggő. A délkeleti nyelvjárásokban vannak kemény-lágy párok, az északnyugatiakban nincsenek, északkeleten csak d, n, t esetében fordul elő, míg délnyugaton meg csak g, k, l, n esetében van.
Aki Bulgáriában művelt embernek akar tűnni, az nem használ lágy mássalhangzót soha, ennek kifejezetten “mucsai” értéke van.
A délnyugati bolgár nyelvjárások alapján létrehozott macedón nyelv ezeket jelöli írásban is: a lágy g ѓ, a lágy k ќ, a lágy l љ, a lágy n њ. (A ѓ és ќ ejtése azonban változó régiónként.)
Különösen a magánhangzók terén jelentős a változás azonban. A bonyolult IX. századi szláv magánhangzórendszer eltűnt. Az eredetiben volt külön betű minden alap magánhangzóra, minden nazalizált magánhangzóra, minden úgynevezett ultrarövid magénhangzóra, valamint a legtöbb esetben ezek jésített verziójára is. Lásd: а, є, и, і, о, у, ѣ, ъ, ꙑ, ь, ѧ, ѫ + jésítettek: я, ѥ, ї, ю, ѩ, ѭ.
Részletesen nem, de azért nagy vonalakban melyik mi: а – rövid magyar á, є – rövid magyar é, и – magyar i, і – magyar i-nél zártabb, о – magyar o, у – magyar u, ѣ – magyar e, ъ – magyar ö-szerű, ꙑ – magyar ü-szerű, ь – egészen zárt e, ѧ – “en”, ѫ – “on”.
Fentiek közül a bolgárban mér a korai időszakban megszűnt az и, і, ꙑ közti minden különbség, később a ѧ, ѫ, ѣ, ь eredeti hangértéke is eltűnt, így a legtöbb jésített betű szerepe is megszűnt (bár ma is van olyan délkeleti nyelvjárás, ahol van még ѣ hang).
Viszont ennek ellenére egészen a XIX. századig maradt az írásban az и, і, ꙑ, hagyomány miatt, ahogy a ѧ, ѫ, ѣ, ь is. Ahogy az azonosan ejtett ъ és ѫ írása is megmaradt.
A modern korban a bolgár nem követette a szerb-horvát “írd, ahogy ejted” írásmódot, hanem maradt a magyarban is használt szóelemző, részben hagyományelvű írásnál. Azaz mindent úgy kell írni, ahogy azt ejteni kellene, ha önálló szó lenne hangsúly alatt. Bár a kommunista hatalom 1945-ben 30 betűre csökkenti a betűk számát, így is maradt több fonetikus ejtés ellenében ható elem:
- megmaradt csakis hagyomány okán a щ betű, ez nem jelöl önálló hangot, hanem két hang (s+t) kapcsolatát jelöli,
- megmaradt csakis hagyomány okán a ь betű, ez azonos a й betűvel, de így kell írni a “jo” hangkapcsolatot mássalhangzó után,
- az а betű hangértéke bizonyos esetekben nem a, hanem ъ hangértékű,
- ugyanígy a я betű hangértéke bizonyos esetekben nem я, hanem йъ hangértékű.
Az oroszban hasonló folyamat ment végbe, de ott I. Péter cár alatt lett megcsinálva a nagy írásreform. Amihez képes a kommunista 1918-as írásreform kisebb jelentőségű. Hozzá kell tenni, a mai orosz hangrendszer egészen más, mint a bolgár.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
