Rumen Radev bolgár elnök élesen kritizálta a NATO-t, mert szerinte a szövetség bele akar keveredni a háborúba, ami eszkalációhoz és nukleáris Armageddonhoz vezethet.
Radev június 3-án arra reagálva bukott ki, hogy a több nyugati ország is engedélyezte Ukrajnának, hogy orosz területek ellen vessen be nyugatiaktól kapott fegyvereket.
„Azzal a döntéssel, hogy lehetővé tettük Oroszország mélységi területeinek támadását nyugati fegyverekkel, valamint azzal, hogy tanácsadókat és kiképzőket küldünk a frontvonalakat, hivatalossá tettük a vörös vonalak átlépését, aminek következményei lesznek”
mondta.
Bírálta a bolgár nyugatbarát politikusokat is, amiért azok gyáván kiforgatják a nyilatkozatokat, kieszközölve, hogy Bulgária egy későbbi „NATO-misszió” keretében küldhessen katonákat Ukrajnába.
„Az önmagukat euroatlantistáknak nevezők gyávák, képtelenek ilyen döntések meghozatalára, mert tudják, hogy itthon kiközösítenék őket és száműznék a társadalomból. (…) Nagyon távol állnak az igazi euroatlanti és demokratikus értékektől (…), és az értékek hiányát próbálják azzal elfedni, hogy veszélybe sodorják Bulgáriát és Európát”
fogalmazott.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »