Bolgár elnök: a fegyverszállítás azt jelenti, hogy benzinnel oltjuk a tüzet

Rumen Radev bolgár elnök kijelentette, hogy az Ukrajnának nyújtott folyamatos katonai segítség globális konfliktushoz vezethet, és szerinte nem kéne fegyvert szállítani Kijevnek – írja a TASZSZ orosz hírügynökség nyomán az Index.

A legfontosabb érték a béke és az emberi élet. A fegyverszállítás (Kijevnek) azt jelenti, hogy benzinnel oltjuk a tüzet, és elismerjük, hogy sokkal több áldozat lesz – mondta Radev a Darik bolgár rádiónak adott szombati interjúban.

Hírdetés

A bolgár elnök megjegyezte, hogy a Kijevnek nyújtott katonai segítség „egyetértést jelent azzal az állásponttal, hogy a háborút az egyik fél teljes vereségéig kell vívni”. Radev azt is hangsúlyozta, hogy országának „nem szabad fegyvereket küldenie ennek a konfliktusnak a támogatására”.

Korábban írtuk: Rengeteg lőszert szállított Bulgária Ukrajnának – részben Magyarországon keresztül


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »