Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szombaton Veszprémben, az 1945-ben Litéren vértanúhalált halt Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási szertartásán.
A több mint tízezer ember részvételével tartott szentmise kezdetén Udvardy György veszprémi érsek úgy fogalmazott: a vértanúság a remény megkérdőjelezhetetlen jele, Bódi Mária Magdolna életében pedig a krisztusi erények bontakoznak ki. Ezután Erdő Péter bíboros latin és magyar nyelven felolvasta XIV. Leó pápa levelét, amelyben a szentatya engedélyezte Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását.
Bódi Mária Magdolna ereklyetartóját Laposa Norbert balatonfűzfői plébános Cristiana Marinelli, a boldoggá avatás római posztulátora és számos fiatal kíséretében hozta fel a Veszprém Aréna mellett kialakított színpadra. Itt átadta Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érseknek, akitől Udvardy György Veszprém jelenlegi érseke átvette, majd átadta Erdő Péter bíborosnak, aki elhelyezte Bódi Mária Magdolna ereklyéjét a missziós keresztben.
Szentbeszédében Erdő Péter azt mondta:
Felidézte: Bódi Mária Magdolna apostoli lelkülete már iskolás korában jelentkezett, szeretett volna szerzetes lenni, de nem vették fel, mert szülei nem éltek szentségi házasságban. Világi apostolként viszont megérezte a kegyelem erejét. Bár a Fűzfőgyártelepen munkásként dolgozó lány szerzetes nem lehetett, 1941. október 26-án, Krisztus Király ünnepén magánfogadalmat tett: örökös szüzességet vállalt Krisztus iránti szeretetből. Állandó kegyelmi életét gondosan őrizte, rendszeresen járt gyónni, napját szentmisével és szentáldozással kezdte, és erre másokat is rávezetett, fellelkesített – elevenítette fel a bíboros.
Erdő Péter emlékeztetett: a szovjet csapatok 1945. március 23-án érkeztek meg Litérre. Bódi Mária Magdolna néhány asszonnyal és gyerekkel együtt a helyi kastély udvarán kialakított óvóhely lejáratánál tartózkodott, amikor két fegyveres szovjet katona támadt rájuk. Egyikük a bunkerbe küldte a lányt, aki tisztaságát védelmezve a zsebében tartott kisollóval megszúrta a katonát és menekülni próbált, közben a többi asszonyt figyelmeztette a veszélyre. Pár pillanattal később az egyik katona lelőtte.
Bódi Mária Magdolna a második lövésnél karjait az ég felé tárta, majd összezárta ezekkel a szavakkal: „Uram, Királyom! Végy magadhoz!”
Erdő Péter kijelentette:
Bódi Magdi nem csak a tisztaságát védte, hanem Krisztus iránti hűségből és szeretetből adta életét. Mindhalálig megtartotta fogadalmát, áldozata pedig közvetlen hatással is volt környezetére
– emelte ki. A bíboros úgy fogalmazott: Bódi Mária Magdolna „a tisztaság vértanúja” volt. Manapság tisztaságról beszélni bátorságot kíván, tisztaságra vállalkozni pedig nem valamiféle extrém teljesítmény, hanem a Krisztus iránti személyes szeretet nagy elhatározása – jelezte. Erdő Péter szerint mindenki a maga állapota szerinti hivatást kapta a tisztaságra. A házastársak a hűségre, a fiatalok a fegyelmezett előkészületre, életük nagy döntése előtt, akik pedig a cölibátust, a szüzességet vállalták, hivatást kaptak a Krisztus iránti teljes odaadásra és az emberek teljes szívvel való szolgálatára.
Hozzátette: bármilyen nehéz is mai világunkban vallani és követni ezt az eszményt, az isteni kegyelem csodákat képes alakítani az ember életéből.
Egy-egy igaz és szent ember lelki központja és támasza lehet egész közösségeknek, irányt mutathat életében és halála után
– emelte ki Erdő Péter.
A boldoggá avatási szertartáson számos egyházi és világi tisztviselő részt vett, köztük Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, valamint Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke. A Veszprémi Érsekség a hétvégén több programot is szervez a boldoggá avatás alkalmából, tájékoztatásuk szerint Bódi Mária Magdolna nyitott ereklyéje vasárnap késő délutánig látogatható lesz a veszprémi várban, a Szent Mihály székesegyházban.
MTI
Nyitókép forrása: Bruzák Noémi, MTI/MTVA
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


