Palermo Brancaccio városnegyedében szolgált, tele volt tervekkel, álmokkal, különös figyelemmel fordult a fiatalok és a családok felé, igyekezett kimenteni a kamaszokat a maffiacsoportok bűvköréből. 27 évvel ezelőtt, az 56. születésnapján gyilkolta meg a maffia. 2012-ben az Egyház elismerte vértanúságát, és 2013. május 25-én Palermóban boldoggá avatták. Emléknapja október 21-e.
A boldoggá avatás másnapján a Szent Péter téren Ferenc pápa kijelentette: „A maffiózók nem tehetik rabszolgáikká testvéreinket!” Az egyházfő ezzel Szent II. János Pál húsz évvel azelőtt, 1993-ban mondott emlékezetes szavait visszhangozta, amelyekkel erőteljesen elítélte a szervezett bűnözést a szicíliai Agrigentóban tett történelmi apostoli látogatásakor. Ferenc pápa megállapította: a vértanú pap élete és halála ma is figyelmeztetés azok számára, akik azt hiszik, hogy a gyilkossággal kitépték azt is, amit Puglisi atya elvetett: „Puglisi példamutató pap volt, aki elsősorban a fiatalok pasztorációjának szentelte életét. Az evangélium szellemében nevelte őket, és így kivonta őket az alvilág hatalma alól. Ezért próbálták legyőzni, kioltva életét. Valójában azonban Puglisi atya győzött a feltámadt Krisztussal.”
Puglisi a palermói egyházközség papjaként tudatában volt a városban uralkodó rossz állapotoknak, a klánok tevékenységének, és azonnal cselekedni kezdett, különösen a társadalom leggyengébb tagjai felé fordult, olyan rétegek felé, amelyekben a bűnözés már régen mély gyökeret eresztett. Egyre több fiatalt sikerült bevonnia a plébániai csoportokba, kiszakítva ezzel őket az utcai életből, ami egyet jelentett a bűnözéssel. Óva intette őket a szervezett bűnözői csoportoktól, felhívta a figyelmüket a klánok gonosz tetteire. Nyíltan szállt harcba a maffiával, amely megértette, hogy ez a különleges pap veszélyezteti az uralmát.
Giuseppe Puglisi Palermo Brancaccio nevű külvárosában született 1937. szeptember 15-én, apja cipész, anyja szabó volt. 1993-ben ugyanezen a napon, 56. születésnapján gyilkolta meg a maffia. 1960-ban szentelték pappá. Már szolgálatának első éveiben is nagy figyelmet szentelt a külvárosok szociális problémáinak és különösen a fiataloknak. Figyelemmel kísérte a II. vatikáni zsinatot, a kiadott dokumentumokat terjesztette a hívek között, különösen a liturgia megújítása, a világiak szerepe, az ökumené, a helyi egyházak témájában kiadott írások érdekelték. Vágya kezdettől fogva az volt, hogy a keresztény közösség Jézus Krisztust testesítse meg ott, ahol él, vagyis tegye magáévá a területen élők minden gondját.
1970-től ’78-ig a Palermóhoz közeli, ősi vérbosszúlánc sújtotta Godrano település plébánosa volt, a megbocsátás erejével sikerült kibékítenie az egymással szemben álló családokat.
1978-tól a palermói kisszeminárium prorektorává nevezték ki, és a hivatásokért felelős központ igazgatója lett. Matematikát és hittant is tanított több iskolában, 1978-tól élete végéig pedig a palermói II. Viktor Emánuel Gimnáziumban is tanított, ahonnan rendszeresen hívta a közép- és felső osztálybeli fiatalokat a külvárosokba, hogy foglalkozzanak az ott élő gyerekekkel. 1990-től a nehéz helyzetbe került fiatal nőket és leányanyákat befogadó otthonban is szolgált.
1990-ben nevezték ki a Brancaccio városnegyedben található San Gaetano-templom plébánosává, 1992-től az érseki szeminárium spirituálisa volt. 1993-ban avatta fel Brancaccióban a Padre Nostro, azaz Miatyánk nevű központot, amely fontos szerepet töltött be a helyi fiatalok és családok életében. Különös figyelemmel fordult azok felé a kamaszok felé, akiket már „besoroztak” a maffiacsoportok a városnegyedben. Giuseppe Puglisi ezzel egy másfajta kultúrát hozott létre, amely a hit fényében tiszteletben tartja a törvényeket. A nyomozás szerint ez a tevékenysége volt meggyilkolásának indítéka. 1993. szeptember 15-én este háromnegyed 11 körül érkezett haza kis fehér Fiat Unójával, a háza előtt kiszállt, és elindult a kapu felé. Ekkor a maffia egyik embere megszólította, társa pedig vállon ragadta, és többször tarkón lőtte. A gyilkosság elkövetőit és elrendelőit később elfogták, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
Salvatore Grigoli, aki a lövéseket leadta, együttműködött az igazságszolgáltatással. Összesen negyvenhat gyilkosságot vallott be, a börtönben a bűnbánat és a megtérés útjára lépett. Tőle tudunk az utolsó pillanatokról: Puglisi rámosolygott, és azt mondta: „Már vártam.” Elmondta azt is, hogy a Cosa Nostra eleinte meg volt győződve arról, hogy a Padre Nostro központban beépített rendőrök dolgoznak, ám idővel rájöttek, hogy ez nem igaz. A legnagyobb veszélyt Giuseppe Puglisi miséi, prédikációi jelentették a bűnszervezet számára, mert felszólalt a maffia ellen, és üzenete nagyon vonzó volt mindenki, különösen a fiatalok számára.
Ha kétséges lenne, hogy a maffia ma is uralja a délolasz vidéket, akkor érdemes megnézni a gyilkossági ügy koronatanújának sorsát: Giusepe Carini ma is rejtett életet él, védett tanú, megváltoztatta a nevét, legalább tízszer váltott lakóhelyet Olaszországon belül, sehol nem fedheti fel kilétét. Fiatal fiú volt, vonzották maffiózó unokatestvérének sikerei, majd miután rokona gyilkosság áldozata lett, bosszút akart állni. Ekkor ismerte meg Puglisi atyát, magával ragadták a plébános tervei a városnegyedről, a fiatalokról, sportpályákról, iskolákról. Puglisi hetente egy órát kért tőle, hogy foglalkozzon az utcagyerekekkel – számára ez sokkal többet jelentett egy óránál, teljes szemléletváltást kívánt. „Kezdeményezéseinknek jellé kell válniuk. Azért tesszük, hogy elmondhassuk: mivel itt nincs semmi, neki akarunk veselkedni, és építeni akarunk valamit. És ha mindenki tesz valamit, akkor együtt sokat érhetünk el!” – tanította neki az atya, akinek legközelibb munkatársává vált.
„Rendkívül vidám ember volt, képes volt bármin viccelődni, és bármiről lehetett vele társalogni. És órákon át tudott hallgatni másokat. Hihetetlen energia áradt belőle, kis termetéhez képest meglepő módon. Szerette a természetet és az életet” – mondta el Puglisiről egy tanítványa, Vincenzo Ceruso, aki könyvet is írt a plébános életéről.
Egy másik tanítványa, Rosaria Cascio megírta, hogy soha nem beszélt nekik a maffiáról, hanem más értékeket állított eléjük. A hittanóráin a légy zümmögését is lehetett hallani. Az volt a célja, hogy segítsen a gyerekeknek felfedezni életük értelmét. Tizennyolc éves korukban egy hétre elvitte őket segíteni Genzanóba, ahol a Betegápoló Irgalmasrend pszichiátriai betegeket gondoz, és ez mindannyiukra nagy hatással volt, néhányan közülük azóta is egészségügyi területen dolgoznak vagy önkéntes munkát vállalnak.
Giuseppe Puglisi tele volt életerővel, álmokkal, igaz keresztény volt, aki reményt ad az Egyháznak, az embereknek. Bizonyítja, hogy van olyan jó ügy, amiért érdemes tenni, és akár meg is halni. Nem fogadta el a hagyományos kompromisszumokat a maffiával, nem nyugodott bele, hogy a bűnszervezetek elvegyék a gyerekek életét. Meghívta őket a plébániára, iskola utáni foglalkozásokat szervezett nekik, és tanulásra buzdította őket. Magukat a maffiózókat is megszólította: „Azokhoz fordulok, akik állandóan meg akarnak minket félemlíteni. Beszélgessünk, mutatkozzunk be egymásnak, szeretnélek megismerni benneteket, szeretném megtudni, milyen okok vezetnek benneteket arra, hogy akadályozzátok azokat, akik egymás kölcsönös tiszteletére, a kultúra, az együttélés értékeire szeretnék nevelni gyermekeiteket.” Az evangéliumot hirdetve meggyengítette a maffia uralmát a szívekben és az elmékben. Képes volt egymástól nagyon különböző emberek, csoportok energiáit jó irányba terelni. Sokan voltak, akik már szívesebben fordultak hozzá, ha szükségük volt valamire, mint a maffiacsoportok „köztiszteletben álló” tagjaihoz.
Forrás: Famiglia Cristiana, Avvenire, Vatican Insider
Fotó: Famiglia Cristiana
Magyar Kurír
(tzs)
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
