Bóka János: az Európai Bizottság vonja vissza a RePower EU javaslatcsomagot!

Magyarország felszólítja az Európai Bizottságot, hogy vonja vissza a REPowerEU energiapolitikai javaslatcsomagot, és készítsen részletes hatástanulmányt a közel-keleti válság, valamint az ukrajnai háború nyomán bevezetett szankciók energiaárakra gyakorolt hatásáról – közölte Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter kedden Luxembourgban.

Az EU-tagállamok uniós ügyekért felelős minisztereinek tanácskozására érkezve a miniszter kijelentette: „Az uniós magyar elnökség alatt elfogadott Budapesti Nyilatkozat is a magas energiaárakat jelölte meg az európai versenyképesség egyik fő akadályaként. Azt vártuk volna az Európai Bizottságtól, hogy olyan javaslatokat tesz le az asztalra, amelyek az energiaárak csökkenését és a fogyasztók terheinek mérséklődését fogják eredményezni” – hangsúlyozta a tárcavezető.

Hírdetés

Ehelyett azonban – tette hozzá – kaptunk egy REPowerEU csomagot, amely nemcsak regionális ellátásbiztonsági problémát jelent, hanem az energiaárak növekedését is fogja eredményezni, ráadásul mindezt egy olyan nemzetközi kontextusban, ahol a közel-keleti válság miatt egyébként erős árnyomás van az energiapiacon.

A miniszter jelezte: Magyarország támogatja Szlovákia álláspontját, mely szerint Pozsony addig nem járul hozzá az Oroszország elleni újabb szankciós csomag elfogadásához – amely egyebek között az energia- és olajszektor elleni intézkedéseket foglal magában -, amíg a brüsszeli bizottság nem kezeli az ellátásbiztonsági aggályokat a REPowerEU keretében.

„Több tagállam is osztja ezt a véleményt, különösen azok, amelyek hosszú távú szerződések keretében vásárolnak orosz LNG-t, és amelyek számára komoly problémát jelentene e megállapodások 2027 végi felmondása” – tette hozzá Bóka János.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »