Böjte Csaba Úzvölgyében: hidat kell építeni a kőből, amivel megdobtak

Böjte Csaba Úzvölgyében: hidat kell építeni a kőből, amivel megdobtak

Több ezren vettek részt hétfőn azon a megemlékezésen, amelyet a 2. világháború úzvölgyi csatájának 75. évfordulóján szerveztek a Hargita és Bákó megye határában fekvő katonai temetőben.
A Csíkszentmárton önkormányzata, Hargita Megye Tanácsa, valamint a Hargita Megyei Kulturális Központ által meghirdetett rendezvényre az előző évekkel ellentétben kiemelt figyelem hárult, hiszen a sírkertben tavasszal elhelyezett román kereszteket és ortodox emlékművet szélsőséges románok két és fél hónappal ezelőtt erőszakkal felavatták. A megemlékezést ifjúsági fúvószenekar előadása nyitotta, majd hagyományőrzők vonultak az úzvölgyi katonai temetőbe.

Hírdetés

A résztvevők magyar és székely zászlókkal, valamint településük helységnévtáblájával vonultak fel a sírkertben.

A szentmisét Tamás József, a gyulafehérvári egyházmegye segédpüspöke celebrálta. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke beszédében megköszönte a jelenlévőknek, hogy nagy számban részt vettek a rendezvényen, az elöljáró szerint a több ezres tömeg hűen demonstrálja „a közös magyar erőt és összefogást”.

A megemlékezés meghívott szónoka Böjte Csaba ferences szerzetes volt, aki a romániai többség és kisebbség közötti megbékélés, összefogás, együttműködés szükségességére építette beszédét. A dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője úgy vélekedett: a románoknak és a magyaroknak nem olyan dolgokon kellene összekapjanak, mint az úzvölgyi katonai temető ügye vagy az, hogy Ferenc pápa június elsejei csíksomlyói látogatása során a hatóságok cenzúrázták a szentatya miseruháján feltüntetett magyar feliratot. Böjte Csaba szerint a valós problémákra kell fókuszálni, például oktatási és egészségügyi kérdésekre.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »