Bogárdi Szabó István: Isten Jézus Krisztusban támasztott világosságot

Isten Jézus Krisztusban támasztott világosságot, dicsősége felragyogtatására – mondta a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke karácsonyi igehirdetésében pénteken.

Hírdetés

Bogárdi Szabó István Budapesten, a Budahegyvidéki Református Templomban arról beszélt, hogy az ember kiűzetett a Paradicsomból, ezért egész életén át lekötve tartja a halál; halhatatlanságról ábrándozik, de rövid földi életét gyötrelmek között tölti.
   
A református püspök szerint bár az ember elvesztette az Istennél lakozás áldását, Isten nem törődött ebbe bele, és az emberek közé küldte Krisztust, „az ige testet öltött és eljött közénk, eljött hozzánk és eljött érettünk”.
   
Bogárdi Szabó István elmondta: a koronavírus-járvány az élet és az ünneplés elemi feltételeit, a családot, az ölelést, az istentiszteleti sokadalmat „kiszakította” az ünnepből.
   
„A mostani időkben mindannyian epekedve várjuk a gyógyszert, mely révén legyőzzük a vírust, eltávozik a veszedelem, és újra megölelhetjük és megcsókolhatjuk egymást, találkozhatnak a családok, a barátok, a közösségek, újra láthatjuk egymást színről színre, megcsodálhatjuk a másik ember szép arcát, amit nem fed el a maszk, újra útra kelhetünk távoli világok felé és végezhetjük szabadon a munkánkat. Voltaképpen életet várunk, világosságot várunk, az igét várjuk, aki által minden lett, ami lett” – tette hozzá a püspök.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »