A Hunyadi-film díszbemutatóján a forgatókönyv egyik írója Fuck NER feliratú pólóban jelent meg, de – mondaná Hunyadi – innen szép győzni.
Szeretném előre bocsátani, hogy írásom nem filmkritika, már csak azért sem, mert nem nagyon hiszek abban, hogy napjaink világában még lehet egyáltalán olyan, hogy „film”. Ami napjainkban filmnek látszik, az részben üzleti célú látványosság, részben pedig e látványtechnikai trükkök százaival professzionálisan előállított indoktrináció, az uralkodó globális társadalmi valóság hamis konstrukciójának rögzítése a mit sem sejtő publikumban.
Arra azonban jó lehet egy ilyen filmnek látszó tárgy, hogy eltöprengjünk azon, vajon mi mindenre lehetne alkalmas egy film, ha történetesen volna olyan, hogy film. Például egy Hunyadi Jánosról szóló film. Ma már közhely, hogy világrendszerváltás zajlik, és felsejlik az is, hogy nagyjából félezer évente drámai trendfordulók játszódtak le. Időszámításunk Krisztus korához kötődik, és ez egyúttal a Római Birodalom utolsó szakaszának, a császárok korának a kezdete, ami aztán szintén öt évszázad múlva hullik szét, megnyitva az utat a kereszténység szakrális kultúrájának kiépülése előtt.
Újabb fél évezred elteltével a magyarságnak is találkozása esik e kultúrával, noha e találkozás elég baljós üzenetként azzal a dekrétummal indul, hogy a „magyarok kiirtassanak” („eliminados esse”). A magyarság Hunyadi Jánost megelőző történetének legmélyebb drámáját így Géza fejedelem testesíti meg, pontosan ötszáz évvel Hunyadi előtt. Ő a történelmi Magyarország legmélyebb szellemi talapzatának megteremtője, de egyben az a tragikus hős, aki azt is sejti, hogy a következő évszázadok során a keresztény Magyarország legfőbb, de egyben láthatatlan rejtett lét-energiáit nem a kereszténység, hanem az azt megelőző idők létszemlélete adja, és hogy várható és megjósolható bukásaink végső oka ezek elfojtása és eltagadása.
Ha még volna olyan, hogy „film”, akkor Hunyadi János mellett Géza életműve lehetne a másik nagy dráma. A pozsonyi csatától a quedlinburgi birodalmi gyűlésig (Európai Tanács?!) tartó időszak világossá tette, hogy a magyarság létszemlélete és erre épülő lét-berendezkedése csak állandó kényszerű elfojtások energiavesztésével teszi lehetővé az „európai integrációt”. És bár az ezt követő újabb félezer év során látszólag sikert sikerre halmoztunk, ám amikor eljön az újabb trendforduló ideje, újabb baljós árnyak mutatkoznak.
Európa szellemi és világi irányítói a pápa és a német-római császár formális uralmi pozíciói mögött egyre inkább felsejlik az a pénzhatalmi szuperstruktúra, amely Hunyadi halála után néhány évtizeddel gátlástalan cinizmussal a „kufárok fejedelmét”, Giovanni di Medicit ülteti a pápai trónra, és a Fuggerek bábfigurájaként üzemelteti V. Károly császárt, aki „szabadon azt teheti, amit szabad”. S bár ez a legmélyebb tabuk egyike, Nagy Szulejmánt ugyanez a „nem létező” világerő irányítja. E halálos csapdába vergődött a történelmi Magyarország, s Hunyadi János azért lehet Géza mellett a legdrámaibb történelmi személyiségünk, mert mindezt világosan látta. Azzal is tisztában volt, hogy a „keresztény Európa” a pápával és a császárral együtt is csak egy üres fikció, „bullshit”, ahogy ma cinikusan mondanánk, hogy szövetséget legfeljebb a minket közvetlenül övező „Köztes-Európában” és legfőképpen a magyar nemzeten belül lehetne és kellene kötni (Nemzeti Együttműködés Rendszere? …de csitt, mert ez majd az írásom csattanója leend). És bár azt is kénytelen megtapasztalni, hogy lelki, erkölcsi, szellemi szinten már minden széthullóban van, tudása, bátorsága és becsületes elszántsága teszi mégis lehetővé a szó szerint csodával határos győzelmeit.
Bár ez a világhatalmi sci-fi kategóriája, de okkal feltételezhetjük, hogy két fiát pápává és császárrá kívánta volna tenni, mert csak egy magyar pápa és császár testvéri együttese menthette volna meg Magyarországot és ami akkor ezzel egyet jelentett volna, az egész keresztény Európát, amely Európa ekkor a puszta fikcióból valósággá lehetett volna. A sors iróniája (és talán a „nem létező” világerő nagyon is létező humorérzéke) nyomán életben maradt fia, Mátyás kis híján valóban német-római császár lett, és a Mátyás által jobbágysorból a legmagasabb egyházi méltóságra emelt Bakócz Tamás kis híján valóban pápa lett. A fő ok, hogy sem Mátyás, sem Bakócz Tamás nem tudott már olyan pénztömeget előteremteni, ami a választófejedelmek és a pápai konklávé bíborosainak a megvesztegetéséhez lett volna szükséges, pedig Bakócznak mai összegben milliárd dolláros szintű „támogatást” nyújtott az a Velence, akinek jól jött volna egy Giovanni Medicivel és így Firenze hatalomgazdasági struktúrájával sikeresen szembeszegülni képes pápa.
Mindez ugyan már Hunyadi János és Mátyás fia korai halála után megy végbe, de ebben a végső bukásban megmutatkozó romboló erők veszélyét Hunyadi János egyetlenként volt képes már akkor érzékelni, amikor talán még cselekedni is lehetett volna. Érzékenysége és intuíciója lehetővé tette, hogy zseniális szervező, irányító és hadvezér legyen, ám életműve fiainak korai halála után végleg összeomlott, és ennek nyomán néhány évtizeden belül a történelmi Magyarország is.
Most újabb ötszáz év elteltével, a világrendszerváltás során Európa és benne Magyarország újra ugyanebben a halálos csapdában vergődik. Orbán Viktorra várna a feladat, hogy Géza és Hunyadi után harmadik drámai hősként cselekedjen azért, hogy a maradék Magyarország e harmadik tragédiáját is túlélje. Nem túl jó előjel ugyan, hogy a Hunyadi-film díszbemutatóján a forgatókönyv egyik írója Fuck NER feliratú pólóban jelent meg, de – mondaná Hunyadi – innen szép győzni.
Bogár László
A szerző közgazdász
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
