Böde Újpesten mutatta meg, hogy ki a király

Böde Újpesten mutatta meg, hogy ki a király

A Fradi utcahosszal vezeti a magyar labdarúgó-bajnokságot, de a nemzetközi porondon ők is könnyűnek találtattak. A Videoton katasztrofálisan kezdte a szezont, aztán Horváth Ferenc új lendületet hozott nekik. Erőre kapott az Újpest is, a Békéscsaba viszont csak a mezőny után kullog. Sajnos a bajnokság színvonala a futballba fektetett pénz és az új stadionok ellenére sem emelkedett, és a nézőszám sem elfogadható. NB I-es körkép egy kis nemzetközi kitekintéssel.

2015-ben a hazai bajnokság egyfajta magyar futballkísérlet is volt. A csapatok a taós pénzek és az MLSZ révén komoly összegekhez juthatnak, ráadásul az állam új stadionok építésével is támogatja a sportág infrastrukturális szegmensét – a klubok nincsenek rászorulva, hogy a piacról éljenek meg. A nagyvonalú támogatás egyfajta létra lehet a felemelkedéshez, ám a megfelelő szakmai átalakulás még nem történt meg a magyar futballban, ami a pénz mellett a modern labdarúgás másik erőteljes talapzata. És akkor a társadalmi bázisról, a futball kulturális szerepéről még nem is esett szó – ezzel szinte alig foglalkoznak hazánkban, talán a gyenge teljesítmény mellett ez az, ami miatt lehangoló a magyar foci itthoni megítélése.

Legalább van pár új kezdeményezés a magyar fociban, de hogy az irány jó lesz-e, arra majd a jövő nemzetközi kluberedményei és a nézőszámok alakulása fog választ adni. Például, úgy tűnik, rájöttek a hazai labdarúgás agytrösztjei, hogy nem elég, ha csak vidéki csapatokat pumpálnak fel pénzzel, mert az csak fél sikert hozhat; máshogyan ítéli meg ugyanis a közvélemény a viszonylag jó teljesítményt is, ha az adott klub átlagban csak 2500-3000 nézőt képes a stadionba vonzani. Felcsúton, Székesfehérváron és Debrecenben az elmúlt években minden támogatást megkapott a futball, de a stadionok kongtak az ürességtől.

Ezért is kaphatott az elmúlt időszakban a magyar labdarúgás zászlóshajója, a legnagyobb szurkoló bázissal rendelkező klub, a Ferencváros új stadiont, és lett a számláit fizetni sem tudó egyesületből pár év alatt anyagiakban dúskáló, sportolóinak nyugatias feltételrendszert biztosítani tudó klub. Egy jó Fradinál ugyanis látszata is van a sikereknek; el lehet adni a médiában, szurkolók töltik meg a stadionját (telt ház sajnos eddig csak egyszer volt az új arénában), és állandó beszédtémát is szolgáltat a futballszerető szurkolóknak, szeressék vagy gyűlöljék azok a klubot. De lássuk, hogyan áll az OTP Bank Liga, azaz az NB I az őszi időszak után, hogyan teljesítettek az egyes csapatok 19 forduló elteltével.

1. Ferencváros 19. mérkőzés, 16 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség, 41 lőtt és 8 kapott gól, 49 pont

A Ferencváros már említett, remek anyagi lehetőségei még nem jelentenek garanciát a sikerre. Mindez csak díszlet lenne, ha Thomas Doll és stábja nem végezne remek szakmai munkát. A Fradi ebben a szezonban mindössze két mérkőzését vesztette el a Groupama Arénában, igaz, azok nagyon fontos meccsek voltak. A bajnokságban csupán a nagy rivális Újpest volt képes otthonában legyőzni a Kubatov-csapatot, de ez is csak arra volt jó, hogy már csak 18 (!) ponttal vezessen előttük a Fradi. A másik vesztes meccs a bosnyák Zeljeznicar elleni Európa Liga-selejtező volt, amely azt bizonyította be újra, hogy a honi kiemelkedő teljesítmény az európai futballban mire elég.

Nem kétséges, a Fradi bajnok lesz idén, nehéz elképzelni, hogy az a csapat, amely ennyire a mezőny fölé nőtt a bajnokság kvázi félidejénél, ekkora előnyt leadjon bárkinek is. Főleg úgy, hogy nincs igazi kihívója.

A zöld-fehérek legjobb góllövője a már szinte nemzeti hőssé avanzsált Böde Dániel, ő 12 találatával vezeti a magyar góllövőlistát, de rutinban sincs hiány; Gera, Hajnal és Leandro is sokat látott, külföldön edződött spílerek. Talán a csapatépítésben ez a Fradi egyik gyenge pontja, ugyanis ők már nem mai fiúk, az NB I-ben ugyan még kiemelkedő játékosnak számítanak, de túl sok nemzetközi „idényre” már nem lehet számolni velük. Márpedig a Fradi deklarált célja a Bajnokok Ligája csoportkörének elérése, ami a nyári blama után kissé irreálisnak tűnik, de tény, azóta jobban összecsiszolódott a Doll-csapat.

A Fradi dominanciáját túlragozni nem kell (a 15. fordulóban kaptak ki először, a Vasas pályáján az MTK-tól), arra jó példa a bajnoki tabella. Ha egy nagy ferencvárosi győzelmet ki kellene emelni a bajnokságból, az az Újpest elleni Megyeri úti siker lenne, ott Böde remekelt, a végén szerezte meg a győztes gólt – nem akármilyen mozdulattal. A legnagyobb idei NB I-es idegenbeli siker is a Fradihoz kapcsolódik, 5-öt rúgtak a Paksnak Tolna megyében.

A bajnokság második felében Thomas Dollnak még lesz pár hónapja, hogy csiszolja csapata játékát a „nagy feladat” előtt, ezért nem valószínű, hogy hagyja majd „leülni” a gárdát a hátralévő mérkőzéseken.

2. Újpest 19 mérk. 8/7/4, 27-19, 31 pont

A 2000-es évek a vidéki csapatok előretörését hozták, így a mostani Fradi–Újpest sorrend a régi időket idézi; de kell is két erős fővárosi csapat az NB I-be. A lilák szezonja nem úgy kezdődött, ahogy azt eltervezték, a 12. forduló után még csak 12 ponttal álltak, a 4. és a 12. kör között nem is nyertek meccset. Utána azonban beindult a szekér, és a 11 gólig jutó újpesti Balotelli, azaz a szenegáli Mbaye Diagne vezetésével egészen a dobogó második fokáig értek fel. Megtartani viszont nehéz lesz a pozíciót, ugyanis a hetedik Debrecen hátránya mindössze három pont.

A fradisták rémálma. Újpesti öröm az Üllői úton Fotó: Beliczay László / Magyar Nemzet

A lendületben lévő liláknak nem jött jókor a több hónapos téli szünet, főleg úgy, hogy az utolsó őszi fordulóban éppen az ősi rivális Ferencvárost verték meg, első magyar csapatként győztek a zöldek új stadionjában. Februárban ráadásul éppen a mögöttük lévő Videoton ellen kezdik meg a tavaszi menetelést, a téli felkészülésnek nagy szerepe lesz abban, hogy milyen szezont tudhatnak majd maguk mögött.

3. Videoton 19 mérk.10/0/9, 22-19, 30 pont

A tavalyi bajnok a szezon előtt váltott edzőt, a katalán Joan Carillo helyett a francia Bernard Casoni jött. Carillóval szemben állítólag az volt a klub kifogása, hogy a csapatépítést elhanyagolta, az új játékosoknak nem talált helyet a gárdában. A franciával az európai kupameccseket simán elbukták, és itthon is csak vergődtek. Casonit aztán pár mérkőzésre Pető Tamás váltotta megbízott trénerként (a klubigazgató, Burcsa Győző is megbukott), majd Horváth Ferenc vette át a csapatot.

Lendületbe jött a Videoton, pedig nehezen indult be a szekér Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

A Videoton a 10 fordulóban még kieső helyen tanyázott, még a ligautolsó Békéscsaba is elverte. A csapat totálisan összeomlott az előző év remek teljesítménye után. Horváth Ferenc a 12. játéknapon vette át a gárdát, mindjárt egy Honvéd elleni 3-0-s győzelemmel nyitott, onnantól kezdve indult meg a fehérváriak szekere. Legjobb góllövőjük a 7 gólos Gyurcsó Ádám, rossz hír vele kapcsolatban, hogy már télen távozni szeretne. Érdekes még Kleinheisler László esete is, aki Norvégiában a válogatott hőse volt, viszont Fehérváron a második csapathoz száműzték, miután nem akart szerződést hosszabbítani. Szóval lesz megoldandó probléma a felkészülési időszakban bőven, de talán tavasszal már egyenletesebben teljesítenek majd a vidisták.

4. Paks 19. mérk. 8/6/5, 24-19, 30 pont

Paks egy kis sziget a magyar fociban, ahol nemcsak arra figyelnek oda, hogy hazai játékosok alkossák a keretet, hanem az is fontos, hogy legtöbbjüknek legyen Tolna megyei kötődése. Csertői Aurél csapata volt második is a tabellán, ami azért nagy fricska a náluk jelentősen több pénzből gazdálkodó kluboknak.

Legjobb góllövőjük Balázs Zsolt négy góllal, ebből is látszik. hogy a csapatjáték az, ami a paksi sikerek kulcsa. Nem ez az első idény, amikor viszonylag magas pozíciót foglalnak el, így simán lehet, hogy ott lesznek az élbolyban a végén is.

Hírdetés

5. MTK 19. mérk. 8/5/6, 24-20, 29 pont

Az MTK-t Torghelle Sándor góljai röpítik, a veterán csatár már 9 találatnál jár, a legemlékezetesebb talán a Fradi elleni győztes gólja, amivel a kék-fehérek lettek az első csapat, amely legyőzte a listavezetőt az idei bajnokságban. Kantáék ráadásul a Vasas-pályán kénytelenek játszani, de talán kárpótolja őket, hogy már épül az új stadionjuk, és az állami dotációk kiosztásánál is a tűz közelében vannak – Deutsch Tamás személyében természetesen itt is fideszes kötődésű ember vezeti a klubot.

László Csaba csapata idén nem olyan meggyőző, de ismerve a jelenkori MTK-s tendenciákat, a saját utánpótlására építő csapatnál egy jó generáció kinevelésével előre tudnak lépni majd, de jó képességű fiatalok hiányában az ellenkezője is elképzelhető. Akkor viszont jól kell majd igazolniuk.

6. Swietelsky-Haladás 19. mérk. 7/8/4, 17-19, 29 pont

A szombathelyiek a 11. fordulót követően még ezüstérmes pozícióban voltak, azóta sikerült egy kicsit visszacsúszniuk, de nagyon sűrű körülöttük a mezőny. Németh Márió 6 góljának és Király Gábor védéseinek nagyon sokat köszönhetnek, a rutinos hálóőr vezető szerepe megkérdőjelezhetetlen.

Mészöly Géza masszív csapatot rakott össze, amely lelkes közönsége előtt bárkire veszélyes lehet. Amilyen hektikus formát mutatnak a vetélytársak, nem elképzelhetetlen, hogy a Haladás a bajnokság végéig versenyben lesz az európai szereplést biztosító pozíciókért.

7. DVSC-TEVA 19. mérk. 7/7/5, 28-22, 28 pont

A Debrecen az élmezőny utolsó tagja, 7. helye csalódást keltő. Kondás Elemér csapata a Skoto Riga kiütése után a Rosenborg ellen fejezte be nyári nemzetközi hadjáratát, és a bajnokságban sem szárnyal. Igaz, az idény legnagyobb gólkülönbségű győzelme az övéké, 7-0-ra verték a nagy rivális Békéscsabát.

A fantasztikus Nagyerdei Stadionban idén csak lézengtek a szurkolók. A Lokitól tavasszal több kell, a klubnál adottak a feltételek a jó munkához, ráadásul olyan tehetségeket tudnak kinevelni, mint a már a válogatottnál is látókörbe került Balogh Norbert. A házi góllövőlistát Tisza Tibor vezeti, ő ötször zörgette meg eddig a hálót.

8. Budapest Honvéd 19 mérk. 6/6/7, 24-24, 24 pont

George F. Hemingway klubtulajdonos és Marco Rossi edző csapata az elmúlt években többször is ki tudott lépni a nemzetközi porondra, azonban becsúsztak rosszabb eredmények is, így a tavalyi 13. hely. Ez alapján körülbelül reális a Honvéd jelenlegi 8. pozíciója, és a győzelem-döntetlen-vereség arány is egy elég felemás idény képét mutatja.

Közhely, de itt is fontos lesz a hosszú téli felkészülés, amely gyakorlatilag egy új kezdet lehetőségét biztosítja. A kispestiek az élmezőnytől nincsenek túl nagy távolságra, és a kiesőzóna felé sem kell tekingetniük. Legjobb góllövőjük a 7 gólos középpályás Djordje Kamber, de a korábban a francia Lille-t és a török Besiktast is megjárt Souleymane Youla is ötöt lőtt.

9. DVTK 19 mérk. 5/5/9, 20-30, 20 pont

Miskolcon a 2011-es feljutás után kitört a fociláz, jött egy tőkeerős tulajdonos, a csapat Európában is megmutathatta magát. Tavaly csalódás volt a 7. hely, az idei szereplés pedig Bekő Balázs állásába került, akinek decemberben kellett felállnia a kispadról. Őt Egervári Sándor követi majd, az egykori szövetségi kapitány több év kihagyás után vesz át klubcsapatot.

A gárdának a játékoskeret alapján nem itt kellene tartania, és lelkes szurkolói is sokkal többet érdemelnek. Novothny Soma 4 gólja sem túl sok, de ennél többet diósgyőri játékos nem szerzett a bajnokságban eddig.

Kemény küzdelem vár a Vasasra, ha nem akar kiesni Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet

10. Vasas FC 19. mérk 5/1/13, 19-31, 16 pont

A Vasas végig a tabella alsó régiójában egyensúlyozott, és az eddigi teljesítményét látva nem is lehet más célja, mint a bennmaradás kiharcolása. Úgy tűnik, ezért a Felcsúttal és a Békéscsabával kell majd megharcolnia.

Szanyó Károly munkájával nem voltak elégedettek Angyalföldön, 11 forduló után Simon Antal váltotta a kispadon, ám a gárda vele sem táltosodott meg. A legtöbb gólt, négyet, Remili Mohamed szerezte, de a veterán Kenesei Krisztián is lőtt hármat, az ő rutinjára tavasszal is építhetnek majd a szorult helyzetekben.

11. Puskás Akadémia FC 19. mérk. 3/7/9, 23-31, 16 pont

Felcsút jelenleg a magyar futball Mekkája, nem túlzás azt állítani, hogy mindenre van pénz a csapatnál. Azonban mostanában a fő célként meghatározott utánpótlás-nevelés helyett inkább az igazolásokban bíznak, szükségük is lesz pár új játékosra, ha nem akarnak kiesni az NB I-ből.

A csapat trénere a játékosként sokat látott horvát Robert Jarni, az edzői stáb is inkább délszláv szakemberekből áll, akiknek bizony fanatizálni kell majd az akadémia növendékeit, ha jobb folytatást szeretnének. Fontos is lenne a magyar focinak, hogy a fiatalok egyre több lehetőséghez jussanak, de talán nem túlzás kijelenteni, ha csak rájuk támaszkodnának Felcsúton, az nem lenne elég az első osztály szintjéhez.

Nehéz tavasz vár rájuk, a három győzelem nagyon kevés, de legalább van egy jó gólszerzőjük a 6 gólos Pekár László személyében.

12. Békéscsaba 1912 Előre 19. mérk. 3/3/13, 17-44, 12 pont

Csabán a feljutás után a bennmaradás a cél, de Zoran Spisljak csapata borzasztó mutatókkal rendelkezik. Négy pont a lemaradása a vetélytársaitól, 44 góllal terhelték meg a hálóját, csak 3 mérkőzést nyert meg, ráadásul a Debrecenben kapott hetest sem teszik ki az ablakba.

Ezek után nehéz lesz felpörögni, rengeteget kell dolgozni és jól igazolni a felkészülési időszakba. Fontos lesz majd, hogyan kezdi a tavaszt a viharsarki együttes, rossz hír, hogy az első meccsüket pont a Fradi ellen kell majd játszaniuk, de legalább hazai pályán. Birtalan Botond eddig 4 gólt lőtt, az ő jó teljesítménye is kell majd, hogy megmaradjon a remény Békéscsabán.

Harc, színvonal, támogatás

Összességében úgy tűnik, a Ferencvárost már nem lehet letaszítani a trónjáról, és 12 év után újra bajnok lesz a zöld-fehér gárda. Nagy harc így csak az Európa Liga-helyekért és a kiesés elkerüléséért lesz.

Jó lenne azonban emelni a játék színvonalán, mert a magyar válogatott sikere nem hozza ezt magával automatikusan. Ezenkívül fájó jelenség még a stadionok kiürülése is, és erre pusztán újabb, modernebb arénák építésével nem lehet válaszolni.

Érdekes még az állam szerepvállalása a futballban, ez egy bizonyos szintig pozitív is lehet, de egy idő után illik elengedni a klubok kezét, hogy azok éljenek meg a piacról és a felhalmozott tudásból, ne pedig az állam jóindulatára játsszanak a saját teljesítmény helyett.

Szívesen írnánk le, hogy most végre valami elindult a magyar fociban, mert kezdeményezések ugyan vannak, a válogatottnak is kijött végre a lépés, de ha az ember megtekint egy NB I-es mérkőzést, akkor azért marad benne hiányérzet. A fokmérő pedig mindig ez lesz: a fociban ugyanis nem lehet hazudni, ami a pályán történik, azt mindenki láthatja. Bizakodni azért lehet és kell is, a tavaszi szezon február 13-án kezdődik.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »