Böcskei Balázs: az „orgazmus” után kihívásokkal terhes jövő vár a Tiszára

Böcskei Balázs: az „orgazmus” után kihívásokkal terhes jövő vár a Tiszára

Az IDEA Intézet stratégiai igazgatója szerint a vasárnapi választások után egyértelművé vált, hogy a következő két év a kormányzó párt és Magyar Péter relációjában értelmezhető. Böcskei Balázs az InfoRádióban azt mondta: bár az ellenzéki közös lista polgármesteri tisztségeket hozott, de a 2026-os választáson nem ennek az összefogásnak jut a főszerep.

Azzal, hogy a Tisza Párt 29 százalékot ért el az európai parlamenti választáson, egyértelműsítette a választók számára, hogy „a képzeletet be lehet indítani”, valamint, hogy a következő két év – a 2026-os országgyűlési választásokig – a kormánypárt és Magyar Péter relációjában értelmezhető, vagyis a belpolitikai élet főszereplői ők lettek, függetlenül attól, hogy az ellenzéki közös lista polgármesterei például arányaiban jobban szerepeltek Budapesten – fogalmazott az InfoRádióban Böcskei Balázs, aki szerint egy 23-24 százalékos eredmény mindez nem lett volna elmondható.

„A Tisza Párt eredménye valóban nagy szavazótábort feltételez” – mondta az IDEA Intézet stratégiai igazgatója, mindazonáltal a pártépítés, a politikai tudást gyakorlatban igénylő folyamatok a részükről most, az „orgazmus” pillanatában még nem látszanak. „Ez egy kihívásokkal nagyon terhes folyamat lesz, pláne úgy, hogy a párt önkormányzati pozíciókat nem hozott – a Fővárosi Közgyűlésben jelen lesz, de az egy másik kávéház ebben az értelemben –, politikusai pedig a szervezetépítők kompetenciájának híján vannak” – mondta. Különösen úgy, hogy a Magyar-pártnak közpolitikai értelemben nem kristályosodott ki az álláspontja, nincs programja, hanem neutrális – nem értékalapú, inkább antiorbánista – tételmondatai vannak. „De az orgazmus pillanatában nem látszódnak ezek a kihívások, és nem is ezek rögtön az elvárások vele szemben” – ismételte meg a szakértő.

Böcskei Balázs valószínűnek tartja, hogy az ellenzéki győzteshez való húzásnak megfelelően a Tisza támogatottsága a következő mérésben magasabb is lesz, de szerinte a kormányzó párt szervezettsége, koparatív előnyei és erőforrásai okán a Magyar-párttal szembeni „türelmi idő” a magas elvárások miatt sokkal rövidebb lehet, mint egy normális politikai szituációban.

Hírdetés

Nincs kereslet arra, ami ma az MSZP

A Gyurcsány Ferenc által vezetett pártnak most egyetlen reális feladata van: a baloldali értékek tekintetében markánsan megrajzolható és egyébként jelenleg rá szavazó „sokaságnak” a stabilizálása. Böcskei Balázs azt valószínűsíti, hogy a DK támogatottsága még lejjebb is lesz a következő méréskor, mint amit amúgy a közös listával hozott, hiszen egy választási vereség elbizonytalanodást, inaktivitást okoz, illetve a győzteshez való húzás is a DK „kopását” erősítheti. „Ezért feltételezem, hogy a DK reális célja az lehet, hogy majd visszanövekednek a 8 százalékos támogatottságra, és azt tudják stabilizálni” – vélekedett az elemző.

Az IDEA stratégiai igazgatója szerint Magyarországon van kereslet a baloldali értékekre, azt már más kérdésnek tartja, hogy milyen személyi és szervezeti konstellációban. „Az látható, hogy a Magyar Szocialista Pártnak politikatörténetileg minden bizonnyal az újabb végénél vagyunk, hiszen már a közvélemény-kutatások is egyértelműen visszaigazolták, hogy nincs kereslet arra, ami ma az MSZP” – jelentette ki Böcskei Balázs, és példaként említette többek között Zuglót, ahol az inkumbens szocialista polgármester, Horváth Csaba sima vereséget szenvedett a baloldali kihívója ellen.

„A Magyar Szocialista Pártot nemcsak hogy leváltották, hanem egyértelmű üzenetet kapott, hogy a 2026-os szavazólapon mint jelölőszervezetet nem kívánják látni a választók” – emelte ki Böcskei Balázs.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »