Az országos rendőrfőkapitány a történtek miatt elrendelte a kommunikációs gyakorlat felülvizsgálatát.
Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője a teljes magyar rendőrség nevében kért bocsánatot az emberektől a testület által közzétett videóban.
A rövid, de jelentőségteljes üzenetben a rendőrség elnézést kér az V. kerületben történt tragédiával kapcsolatos kommunikációja miatt. Gál Kristóf elmondta:
„Tiszteletlen, szükségtelen és a rendőrségre nézve méltatlan kommunikáció folyt az V. kerületi tűzben meghalt nő halálával kapcsolatban. A rendőrség nevében bocsánatot kérek azoktól, akiket ez érthetően és joggal felháborított, megbotránkoztatott, megsértett. Kérem, hogy ne ennek alapján ítéljék meg a magyar rendőrség munkáját.”
A szóvivő arról is beszélt, hogy a kommunikációs stílus árnyékot vetett a testület szakmai munkájára, és aminek köszönhető, hogy kezdeti feltételezéseiket felülbírálva sikerült megállapítaniuk, ki gyanúsítható megalapozottan a bűncselekmény elkövetésével, illetve elfogniuk a gyanúsítottat.
Hangsúlyozta: a rendőrségnek nem csak törvényi, hanem erkölcsi feladata is segíteni a bajbajutottakon. Továbbá feladatuk meghallgatni és hasznosítani az építő jellegű kritikát is. Ezen kívül bejelentette, hogy az országos rendőrfőkapitány elrendelte a kommunikációs gyakorlat felülvizsgálatát.
Mint arról korábban az Infostart is beszámolt, Január 29-én napközben tűz ütött ki egy V. kerületi társasház harmadik emeleti lakásában. Az oltás során a tűzoltók egy középkorú külföldi nő holttestét találták meg.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »