BMW M240i: magabiztos autó, de a lényeg a sofőr

BMW M240i: magabiztos autó, de a lényeg a sofőr

Ezzel az autóval nagy valószínűséggel egy jó ideig még nem fognak találkozni a szlovákiai utakon. Elsősorban azért, mert abszolút újdonságról van szó. Az országba is csak egy példány érkezett egyelőre, mi ezt kaptuk próbára néhány órára. Nem is akármilyen kivitelben: a kétajtós kupé jelenlegi legnagyobb teljesítménnyel bíró, M240i xDrive változatát vezethettem.

Nem titok, hogy a tervezők a sportautó aktuális generációjának készítésekor a vezetés élményét tartották szem előtt. Mindent elkövettek annak érdekében, hogy a kettes sorozatnak még a legnagyobb sebességeknél is tökéletes legyen a fekvése az úton. Ehhez egyrészt csökkenteni kellet a járgány súlyát, másrészt pedig optimalizálni kellett az aerodinamikát. Az előzőt – úgy, mint számos más BMW modell esetében – leginkább alumíniumelemek felhasználásával, az utóbbit pedig az aktívan állítható hűtőrácsok, vagy a karosszériába simuló ajtókilincsek alkalmazásával érték el.

Bár az autónak határozottan jót tett, hogy az óriási hűtőrácsokat most az egyszer lefelejtették róla, nekem mégis hátulról tetszik a leginkább. A hátsó lámpák érdekes vonalvezetése és a járgány farának agresszív megjelenése olyan dizájnt képvisel, melynek köszönhetően a kettes kupé már messziről felismerhetővé válik. Elöl is azért van változás, például a lámpák már nem a megszokott dupla kerek formákból építkeznek, hanem két különálló egységből állnak. A Bi-LED-technológiának köszönhetően ráadásul a tompított és a távolsági fényszórót is egy közös világító csőbe tudták integrálni.

A csomagtér 20 literrel tágasabb, a jelenleg 390 literes térbe pedig a kialakításának köszönhetően két golftáska is kényelmesen elfér a felszereléssel együtt.

Hírdetés

Bár a járgányban négy ülés van, érezzük, hogy ez az autó igazán csak két személynek lett tervezve. Ahhoz, hogy egyáltalán bejussanak a hátsó ülésekre, olyan pózokat kell felvenni, amelyekért a Cirque du Soleil akrobatáinak sem kellene szégyenkezniük. Akkor sincs nyert ügyük, ha már bejutottak hátra. A második sorban ugyanis térd és fej magasságban sincs elég hely, olyan szűkösen ülnek, hogy még a levegővétel is nehezükre esik. Most már legalább értem, miért olyan népszerűek az utóbbi időben a négyajtós kupék. Mindez viszont teljesen mellékes, a lényeget ugyanis a motorházban kell keresni.

Hölgyeim és uraim, ebben az autóban egy háromliteres soros hathengeres motort találnak, melynek teljesítménye 275 kW, tehát nevezetesen 374 lóerő. A gyengébb motorral rendelkező változatokat a hátsó kerekek hajtják, a legnagyobb teljesítménnyel bíró M240i viszont csak xDrive összkerékhajtással rendelhető. Az igazi, teljes értékű M-es kivitel aztán valamikor az év során érkezik majd meg a piacra.

Sajnos hiányzik a manuális váltó, ám el kell ismernem, hogy a nyolcgangos automata tökéletesen vált – automata üzemmódban és manuálisan, a váltókarok segítségével is. Ahhoz képest, hogy elsősorban sportautóról van szó, meglepően kényelmes a széttört betonutakon is. A Comfort és a Sport üzemmód között jelentős különbség van, ami csak igazolja, hogy az M240i a hétköznapi furikázástól sem ódzkodik.

Az előző generációhoz képes az aktuális kettes szerintem sokkal jobban fekszik az úton, amiről elsősorban épp a már említett xDrive-meghajtás tehet. Míg korábban sokkal óvatosabban kellett bánni a gázpedállal és a volánt is nagyon feszesen kellett tartani, jelenleg épp az összkerékhajtásnak köszönhetően sokkal jelentősebb magabiztossággal vezethetik a járgányt. A 100 km/órás sebességet 4,3 másodperc alatt fogja elérni, ez pedig már olyan gyorsulás, amely garantáltan mosolyt csal a járgányban ülők arcára.

Értelemszerűen épp a vezetési élmény az, ami miatt teljesen egyedülálló ez a járgány. Ebben a világban, amikor minden az egyre nagyobb karosszériáról, de ugyanakkor az egyre kisebb motorral rendelkező autókról szó, kifejezetten ritkaságnak számít. Rendkívül agilis, de mindezt úgy, hogy elsősorban a sofőrt tartja szem előtt, a sofőr van az események középpontjában. Magabiztos, de nem annyira, hogy egy tapasztalt, sportautókat szerető sofőr eltörpüljön mellette – ezt az összhangot pedig nem mindig sikerül megtalálni.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »