Bloomberg: Zelenszkij kérte partnereitől a nyugatra szökött katonakorú férfiak hazaküldését

Bloomberg: Zelenszkij kérte partnereitől a nyugatra szökött katonakorú férfiak hazaküldését

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök követelte nyugati szövetségeseitől, hogy a háború és sorozás elől nyugatra menekülő katonakorú férfiakat küldjék vissza Ukrajnába. A nyugati szövetségesek azonban ezt elutasították – közölte a Bloomberg kedden.

A hírügynökség szerint az ukrán elnök igyekezett meggyőzni partnereit, hogy a katonakorú férfiakat valahogy küldjék vissza Ukrajnába, ám a kérdésben csak elutasításra talált.

„A politikusok Lengyelországtól Magyarországig azt a választ adták, hogy nem küldik vissza a menekülteket, amíg a háború folytatódik”

Hírdetés

írja a hírügynökség, amely szerint a negatív válasznak gazdasági vonatkozásai is vannak: számos cég küzd munkerőhiánnyal. És ez nem minden.

A Bloomberg azt állítja, hogy Lengyelországban az ukrán menekültek 80 százalékban bérből és fizetésből élnek, Csehországban pedig a dolgozó ukránok kétszer annyi adót fizettek be, mint amennyi szociális támogatást kaptak (megjegyezzük, az előbbi adat ellenőrizhetetlen, az utóbbi pedig csalóka lehet: az igaz lehet, hogy aki dolgozik, az többet tesz be a közösbe, mint amit kivesz, de nem derül ki a cikkből, hogy az ukránok mekkora hányada dolgozik egyáltalán – a szerk.)

A Bloomberg szerint főleg a cseh cégek vannak rászorulva az ukrán menekültekre, mint munkaerőállományra.

Körkép.sk, Ukrajinszka Pravda


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »