Blokkolták a Magyar Hajnal görög vendégének látogatását

A repjegyét is megvették Bécsbe, ám megtiltották külföldre utazását és beidézték, ami általában egyet jelent a letartóztatással.Függetlenül attól, hogy elkövetett-e bármit. Íme, a cionista demokratúra.

Gletszosz Aposztolosz ismert arany Hajnalos politikus lett volna a Magyar Hajnal vendége, akit a gépről szedték le a cionista görögországi hatóságok, mégpedig úgy, hogy a napokban megtiltották külföldre utazását és február 10-ére, amikor még Budapesten lett volna, beidézték kihallgatásra – hangzott el a Magyar Hajnal sajtótájékoztatóján.

A magyarul is beszélő Aposztolosz az AH volt parlamenti képviselője, a 2012-es megismételt választáson nem jutott be, de továbbra is az Arany Hajnal Mozgalom egyik ismert arca. Itt a Magyar Hajnal által megrendelt jegye.

Feltehetően már a jegyrendelés pillanatában ‘lebukott’, hiszen a nacionalista erők tagjai (nem a Jobbiké) gyakran nem hivatalos feketelistán vannak, így a szolgálatok figyelik az utaslistákat és számos európai országba be sem engedik őket. Jogellenesen, még az úgynevezett európai értékeket, mozgási szabadságot is semmibe véve persze, de mindez a szabadkőműves hatalmat nem érdekli.

Aposztolosz Budapesten is tanult fiatal korában, ezért volt vele a leglogikusabb kapcsolatot teremteni. Konspiratív és anyagi okokból Bécsbe (Pestre még drágább lett volna) vettek számára jegyet a Magyar Hajnal. Ám a cionista elnyomó szervek végül a felszállás előtti blokkolást választották, ami miatt nem kellett a görögöt Bécs és Budapest közt hajkurászniuk.

Gletszosz Aposztolosz

Kétségtelen, autóval nagyobb esély lett volna az érkezésre, de az jóval dárágább és sokkal tovább tart.

Aposztolosz néhány napja, egy barátja telefonjáról értesítette vendéglátóit, hogy sajnos nem utazhat és beidézték azóta több harcostársa sem éri el napokig, mert joggal tart a lehallgatástól.

Ezért helyette végül Nikosz Giohalasz, az Arany Hajnal központi bizottságának tagja írt egy üdvözlőlevelet, lásd alább. A görögök a jegyár visszatérítését is felvetették, de ezt a Magyar Hajnal elutasította, mondván, majd alkalmasabb időben küldjenek egy bajtársat.

Az Arany Hajnal üdvözlete, lejjebb a fordítása

Miután ma az AH egész Európa egyetlen komoly és erős nemzeti ellenállószervezete, a nemzetközi cionista lobbi minden erejével igyekszik egyfelől megsemmisíteni, másrészt megakadályozni nemzetközi kapcsolatai fejlődését. A  görögországi cionista helytartóság ennek megfelelően hétről hétre egyre több hajnalost tartóztat le, célja a mozgalom teljes lefejezése. Ám ők nem adják fel és még a libsi közvéleménykutatók sem tudnak beszámolni a mozgalomtérvesztéséről, annak ellenére, hogy már a törvényesen járó állami támogatásukat is megvonták, törvénytelenül.

Hírdetés

Nyilvánvaló, hogy Aposztolosz utazásának meghiúsításában együttműködtek a görögországi és magyaroszági cionista titkosszolgálatok is.

A még kicsi Magyar Hajnalt és a hozzá hasonló új európai nacionalista mozgalmakat pedig csírájában igyekeznek elfojtani (a Jobbik és más álnemzeti pártok segítségével), nehogy Európában szárba szökkenjen a tényleges és egységes nemzeti ellenállás.  Aki a rezsim szabályait betartja, az kap PR-médiaidőt, nem tiltják be rendezvényeit, és lassan szalonképessé válik.

De, természetesen a Magyar Hajnal sem adja fel – derült ki a szervezet budapesti tájékoztatóján.

Melléklet:

Az AH levele magyarra fordítva

Magyar Bajtársak!

Sajnos az Arany Hajnal képviselője akaratán kívül nem tud itt lenni e fontos eseményen, ez összefügg mozgalmunk mocskos üldözésével.

Tudatában vagyunk, hogy magyar és más európai nacionalisták értékrendjüknek és a történelmi emlékezetnek megfelelően minden évben leróják tiszteletüket e titáni csata előtt, amelyben Budapest büszke védői több mint egy hónapig ellenálltak  a várost ostromló vörös hadsereg hullámainak.

A budapesti csata volt új Thermopülé, ahol hetvenezer nagyszerű férfi úgy döntött, a végsőkig, halálig harcol Európa irdatlan bolsevik ellenségével szemben.

Mint akkor, az európai nacionalistáknak ma is azokkal a sötét erőkkel kell szembenézniük, akik nemzeteinket szegénységbe taszítják, megalázzák, megfosztani igyekeznek nemzeti büszkeségüktől és identitásuktól.

Az elnyomás, az üldözés, a börtön és a gyilkosságok ellenében is megvívjuk a jó harcát szabadságunkért és függetlenségünkért.  Nem hagyhatjuk, hogy győzzenek, mert ez az európai civilizáció és kultúra végét jelentené.

Bajtársak! Köszöntünk titeket és emlékeztetünk, hogy az Arany Hajnal él és erősebb mint valaha.

Tartsatok ki harcotokban és emeljétek fel zászlaitokat! Győzni fogunk!

Nikosz Giohalasz, az Arany Hajnal központi tanácsának tagja

magyarhajnal.com


Forrás:magyarhajnal.com
Tovább a cikkre »