Blanár szerint szuverén úton halad a szlovák külpolitika, nem lát okot a távozásra

Blanár szerint szuverén úton halad a szlovák külpolitika, nem lát okot a távozásra

Blanár szerint szuverén úton halad a szlovák külpolitika, nem lát okot a távozásra Mészáros Richárd2025. 05. 31., szo – 15:07

Juraj Blanár (Smer) külügyminiszter nem lát okot arra, hogy leváltsák őt a tárca éléről – jelentette ki az STVR Sobotné dialógy című műsorában. Állítása szerint a kormány a programnyilatkozatában lefektetett szuverén külpolitikát követi. Vitapartnere, Vladimíra Marcinková (SaS) ezzel szemben úgy véli, a kabinet „minden irányba tartó” külpolitikája abszurd és a diplomáciában szokatlan.

Marcinková szerint a „négy világtájra” nyitott politika sehol máshol nem ismert, és egyetértett Peter Pellegrini államfő korábbi kijelentésével, miszerint Szlovákia irányának a Nyugat felé kell mutatnia. Marcinková hangsúlyozta: az ország számára ez létfontosságú, mivel a beruházások közel 90 százaléka nyugatról érkezik, és ezek az országok jelentős mértékben hozzájárulnak a költségvetéshez. „A nyugati partnerségek gyengítése romboló hatású számunkra” – mondta.

Blanár ezzel szemben úgy látja, hogy az elnök maga is támogatja a kiegyensúlyozott külpolitikai irányt. Üdvözölte Pellegrini szavait az állam helyzetéről szóló beszédben, és kiemelte: a kormány célja a szuverén külpolitika, nyitott, konstruktív párbeszéddel.

Hírdetés

A műsorban szóba került Friedrich Merz német kancellár kijelentése is, miszerint javaslatot tesz Brüsszelben a Szlovákiának járó EU-s források megvonására, amennyiben az ország továbbra is eltávolodik az uniós irányvonaltól. Marcinková ezt jogos figyelmeztetésnek tartja, tekintettel arra, hogy Németország az EU legnagyobb pénzügyi támogatója. Blanár szerint ha korábban visszaéltek a forrásokkal, azt ki kell vizsgálni, de jelenleg ilyen visszaélés nem történik.

Az oroszellenes szankciók újabb csomagját illetően Blanár arról beszélt, egyelőre várják annak pontos tartalmát. Hozzátette: fontos a kommunikációs csatornák fenntartása Oroszországgal is. Ezzel Marcinková nem értett egyet – szerinte bármilyen „kokettálás” Oroszországgal nem szolgálja Szlovákia érdekeit. Úgy véli, Ukrajna katonadiplomáciai erőfeszítései helyesek, és Szlovákiának, mint közvetlen szomszédnak, mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy Ukrajna sikerrel járjon.

Blanár a szlovák és az ukrán kormány közötti esetleges találkozóról úgy nyilatkozott: valószínűleg ősszel kerülhet rá sor.

A beszélgetés végén a gázai háború is szóba került. Blanár elfogadhatatlannak nevezte az ott történteket, Marcinková szerint az ottani helyzet már a népirtás határát súrolja.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »