Juraj Blanár külügyminiszter elfogadhatatlannak tartja a PS Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos kijelentéseit, nyilatkozata szerint az ellenzéki párt kirívó módon visszaél a témával. A külügyminiszter szerint a PS kész bevetni a „magyarkártyát” is annak érdekében, hogy hatalomra jusson.
„Ezzel alapjaiban ássa alá a szlovák államiságot, és megkérdőjelezi a második világháború utáni békerendezést” – hangsúlyozta Blanár.
Kiemelte, hogy az önálló Szlovákia történetében most a legjobb a szlovák–magyar viszony.
„Ezért visszautasítok mindennemű hazardírozást és ilyen kirívó módon való visszaélést a Beneš-dekrétumok kérdésével, amit a PS megnyitott”
– tette hozzá Blanár.
A PS múlt heti dél-szlovákiai körútja során Komáromban a déli régiók fejlesztéséről és az egymás mellett élésről fogadott el határozatot. Ebben egyebek mellett felszólítja a kormányt, hogy tegyen gesztusokat a szlovákiai magyarok felé, és ezek foglalják magukban annak beismerését is, hogy a háború utáni időszakban a csehszlovák hatóságok megsértették a humanitárius elveket, és egyéb jogsértéseket követtek el a magyar közösséggel szemben.
A PS határozata szerint ez arra is vonatkozik „hogy az állami szervek a vagyonelkobzási határozatokkal kapcsolatos ingatlanok tulajdonjogának megállapítására vonatkozó keresetek elbírálásakor tartsák tiszteletben azt az elvet, hogy a Csehszlovák Köztársaság elnökének nevéhez fűződő dekrétumok hatályukat vesztették a szlovák jogrendben, azok alapján nem hozható újabb jogállást megalapozó határozat”.
A PS-t élesen bírálták a kormánypártok és az ellenzéki KDH is.
A mozgalom alelnöke, Viliam Karas kijelentette, bár a PS azt hiszi, hogy ezzel imponál a magyar nemzetiségű választóknak, valójában csak feszültséget kelt a társadalomban és a régi sérelmeket bolygatja, ami mindannyiunknak – szlovákoknak és magyaroknak is – árthat.
TASR/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


