A második világháború a diplomácia, a tisztelet és a nemzetek közötti megértés teljes kudarcának tragikus bizonyítéka – Juraj Blanár (Smer-SD) kül- és európai ügyekért felelős szlovák miniszter erre hívta fel a figyelmet a fasizmus feletti győzelem és a második világháború európai befejezésének 80. évfordulója alkalmából. Egyúttal hangsúlyozta: a múlt hibáit nem szabad megismételni.
„Az emberiség a legnagyobb árat fizette: több mint 60 millió áldozat, a holokauszt borzalmai, felégetett falvak, lerombolt városok. Az üzenetünknek ezért világosnak és egységesnek kell lennie: a békének nem szabad emberéletek árán megszületnie”
hangsúlyozta a miniszter.
A háború az európai kontinensen 1945. május 8-án ért véget, amikor aláírták a náci Harmadik Birodalom feltétel nélküli kapitulációját. A szlovák diplomácia vezetője emlékeztetett arra, hogy a világ legpusztítóbb háborúja után új nemzetközi szervezetek jöttek létre, elsődlegesen a békés értékek megerősítése céljából – ilyen az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ), az Európai Unió (EU) vagy az Európa Tanács.
Blanár ebben az összefüggésben kiemelte a kollektív felelősséget, amellyel meg kell akadályozni, hogy a háborúhoz hasonló borzalmak ismét megtörténjenek, és a diplomácia fontosságát, amelynek célja a jelenlegi fegyveres konfliktusok mielőbbi befejezése. Hangsúlyozta a szlovák kormány álláspontját is:
„A békét, a tiszteletet, a megértést és a népek közötti kölcsönös megbecsülést képviseljük.”
Hozzátette, hogy a második világháborúban a volt Csehszlovákia mintegy 360.000 emberéletet veszített.
„A mai Szlovákia területét főként a Vörös Hadsereg szabadította fel, amely orosz, ukrán, belarusz és más szovjet nemzetek tagjaiból állt. Emellett részt vett benne az első csehszlovák hadtest és a román királyi hadsereg is. Az ellenállásban partizánegységek is fontos szerepet játszottak, különösen a hegyvidéki területeken”
emlékeztetett a miniszter.
Ezzel összefüggésben hangsúlyozta Szlovákia erős antifasiszta hagyományait, valamint annak fontosságát, hogy ne engedjünk semmiféle kollektív bűnösségre való törekvést, vagy a „csak egyetlen igaz vélemény” erőltetését.
„A Szlovák Nemzeti Felkelés hőseinek nyomai szerte az országban megtalálhatók – emlékművek állnak nemcsak a városokban és falvakban, hanem főként a hegyekben, ahol a legvéresebb harcok zajlottak”
mondta Blanár. Hozzátette:
„A szabadság, a demokrácia és a békés élet olyan értékek, amelyeket nap mint nap emlékezetünkbe kell idéznünk, és meg kell becsülnünk. Tisztelet és örök hála azoknak a hősöknek, akik ezekért az értékekért életüket adták.”
teraz.sk
Nyitókép: sita
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »