BL – Súlyos verést mért a Villarreal a Juventusra

A spanyol Villarreal 3–0-ra legyőzte az olasz Juventust a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a párharc visszavágóján, ezzel összesítésben 4–1-gyel továbbjutott a negyeddöntőbe.

Az első félidőben a Juventus dominált és dolgozott ki komoly gólszerzési lehetőségeket, de a vezetést nem tudta megszerezni Massimiliano Allegri együttese, Álvaro Morata a kapufát találta el, Dusan Vlahovics közvetlen közelről nem tudott a kapuba fejelni.

A második félidő kiegyenlítettebb játékot hozott, a hajrában azonban összeomlott a torinói együttes. A 78. percben Rugani szabálytalanságát követően jutott 11-eshez a Villarreal, amit Gerard Moreno értékesített. Ekkor még semmi nem volt veszve az olaszok számára, de a 85. percben már elúszni látszott a hajó, miután Pau Torres egy spanyol szögletet követően duplázta meg az előnyt. A hosszabbításban még egy büntetőt kapott a Villarreal, ezt a holland Arnaut Danjuma váltptta gólra, beállítva a 3–0-s végeredményt.

A Juventus sorozatban harmadszor búcsúzott a Bajnokok Ligájától a nyolcaddöntőben.

Sikerével a Villarreal a BL-negyeddöntő harmadik spanyol csapata, így fest a legjobb nyolc mezőnye:

Hírdetés

Chelsea FC (angol, címvédő), Manchester City (angol), Liverpool FC (angol), Real Madrid (spanyol), Atlético Madrid (spanyol), Villarreal (spanyol), Bayern München (német), Benfica (portugál).

19 év után először fordul elő a BL-ben, hogy két nemzet is 3-3 együttessel képviselteti magát a negyeddöntőben (Anglia, Spanyolország).

A negyed- és az elődöntő sorsolását pénteken rendezik, az eseményt 12 órától az M4 Sport élőben közvetíti.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:

Juventus (olasz)-Villarreal (spanyol) 0-3 (0-0)
gólszerzők: Moreno (78., tizenegyesből), Torres (85.), Danjuma (91., tizenegyesből)
Továbbjutott: a Villarreal, 4-1-es összesítéssel.

Lille OSC (francia)-Chelsea (angol) 1-2 (1-1)
g.: Yilmaz (38., tizenegyesből), illetve Pulisic (45+3.), Azpilicueta (71.)
Továbbjutott: a Chelsea, kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »