BL: "Azt hittük, féken tudjuk tartani a Barcelonát" – így látták a főszereplők

BL: "Azt hittük, féken tudjuk tartani a Barcelonát" – így látták a főszereplők

Dibusz Dénes mindegyik bekapott gól miatt bosszús, Tokmac Nguen boldog, hogy játszhatott a kedvenc csapata ellen, Sigér Dávid pedig rögzítette, mikor „van baj” a Barcelona ellen. Mindkét szakvezető is elmondta, miként látta a Ferencváros visszatérését a Bajnokok Ligájába.

Góllal tért vissza a Bajnokok Ligája mezőnyébe 25 év után a Ferencváros, a találatot pedig nem másutt, mint a Barcelona stadionjában, a Camp Nouban szerezte.

Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa a mérkőzést közvetítő M4 Sport tévének nyilatkozva úgy fogalmazott, a tavalyi, Espanyol elleni Európa-liga-nyitányhoz hasonlóan nagyon jól kezdték a mérkőzést, utalt ezzel a 0-0-s állásnál szerzett Tokmac-lesgólra és Isael-kapufára.

„Ha kicsit szerencsénk van, vezetünk is, azt hittük, féken tudjuk tartani a Barcelonát, aztán az egyéni kvalitások közti különbségek megmutatkoztak, de

így sincs okunk szégyenkezni, noha sok gólt kaptunk”

– foglalta össze „belülről” Dibusz Dénes az 5-1-re végződött mérkőzés eseményeit.

Mint érzékeltette, egy-két klasszis megoldással átjátszotta a védelmüket a Barcelona, így tudott még tíz emberrel is két gólt lőni a mérkőzés végén.

Külön kitért még Lionel Messi tizenegyesére is:

„Jól lőtte, erősen és pontosan a sarokba, hiányzott egy pár centi, hogy elérjem. Jó lett volna megfogni a büntetőjét, de nem csak ez a gól bánt.”

A Ferencváros legjobbja, a norvég Tokmac Nguen hétfőn lett édesapa, és a születésnapját is most ünnepelte, de nyilatkozata szerint amiatt külön boldog volt, hogy megadatott neki a Barcelona ellen játszani, hiszen a kedvenc csapata.

Nem bánja, hogy az általa kiharcolt tizenegyest végül nem ő, hanem Haratin rúgta, hisz ebben a műfajban „ő a legjobb” – mondta sportszerűen a támadó.

„Próbáltam a legjobbamat nyújtani, arra voltam kíváncsi, hogyan tudom felvenni a versenyt ilyen játékosok ellen” – utalt finoman azért arra is, hogy Gerard Piqué ellen harcolta ki a büntetőt, a szabálytalanság miatt pedig ki is állították a spanyol válogatott, világ- és Európa-bajnok védőt. „Volt még a végén is lehetőségünk, de

Hírdetés

ha az ellenfélnél ott van Messi, mit tudsz tenni?”

– mondta még.

Sigér Dávid, a magyar válogatott és a Ferencváros védekező középpályása felemás érzésekről beszélt a BL-meccs után.

„Nem is emlékszem, hogy kaptunk-e már ki ennyi góllal a Ferencvárossal, de persze a Barcelona ellen sem játszottunk még. Nem volt több ebben a mérkőzésben, de egy-két helyzetet még beüthettünk volna. Lehet játszani ez ellen a csapat ellen, más tészta, hogy ha náluk van a labda, mi történik, elképesztő, hogy milyen jó ez a Barcelona. Próbáltunk tolódni jobbra-balra, de így sikerült. Belülről érződött, hogy

ha ritmust váltanak, akkor baj van,

ha nincs mögöttünk valaki, aki segítsen. Csapatként kell mozognunk, tartani a távolságot” – elemezgetett Sigér Dávid.

Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője szokása szerint két lábbal állt a földön, amikor az M4 Sportnak nyilatkozott.

„Az első percekben, amikor frissek voltunk, még voltak lehetőségeink, de remekül birtokolta a labdát a Barcelona. Amikor viszont gólt kaptunk és fáradtak voltunk, nehéz volt játszani.

Mentális játék is a Barcelona ellen futballozni,

de jó tapasztalat volt ez. A gond az volt, hogy nem voltunk eléggé fent védekezésben, de a friss játékosok is csak kicsit tudtak segíteni. Csak az utolsó percekben kapott két gól miatt vagyok csalódott” – értékelt az ukrán szakvezető.

Barcelonai kollégája, Ronald Koeman nem lepődött meg, hogy az elején „nekik ment” a Ferencváros.

„Mindig gondba kerülhetsz, ha nem koncentrálsz megfelelően.

Itthon nyerni kell, és megfelelően futballozni. Aztán viszont még tíz játékossal is betaláltunk kétszer, összességében tehát nagyon boldog lehetek. Szombaton jön a Real Madrid elleni mérkőzés, már arra koncentrálunk” – értékelte röviden a látottakat.

Miralem Pjanic ismert korábban egy-két ferencvárosi labdarúgót a bosnyák válogatottból, és ő is úgy látja, a Ferencváros „nem fél attól, hogy futballozzon”, de összességében a Barcelona volt a jobb, a Ferencvárost pedig tiszteli és sok sikert kíván neki a jövőben.

Nyitókép: MTI/AP/Joan Monfort

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »