A világméretű koronavírus-járvány gazdasági hatásairól számos elemzés, prognózis jelenik meg. Nincs egység, hiszen senki nem lát a jövőbe. A kutatók, elemzők legfeljebb abban értenek egyet, hogy ha egyszer véget ér, vagy legalábbis elcsitul a járvány, sok minden másként folytatódik, mint ahogyan azt a krízis előtt megszoktuk.
Mind több jel utal arra, hogy a globalizáció nemzetközi szinten tetőzött – állítja Marc Saxer a Spiegel virtuális hasábjain megjelent írásában. A Friedrich Ebert Alapítvány Ázsia részlegének vezetője, gazdasági szakértő szerint a pénzügyi válság óta a globális kereskedelem és a határokon átnyúló beruházások egyre ritkábbak, ma már gyakorlatilag fordultak elő. A koronás válságban a befektetők már jóval több pénzt keresnek a feltörekvő országokon, mint valaha. Nyugat-Európa hosszú ideje azt remélte, hogy a kereskedelmi folyamatok Pekingben változáshoz vezetnek. Kína azonban nem tett eleget annak az ígéretének, hogy saját piacát megnyitja a versenytársak számára. Éppen ellenkezőleg, a közép-ázsiai főváros merkantilista ipari politikája nyíltan Kína dominanciáját célozza a jövő csúcstechnológiáiban.
Washington már régóta kétoldalú konszenzussal rendelkezik az amerikai és a kínai gazdaságok szétválasztása érdekében, hogy ne erősítse tovább versenytársait a globális uralom elérése érdekében. Az európaiak előzetes ízelítőt kaptak arról, hogy milyen nagy lehet az amerikai nyomás a szövetségesekre a vita során, amely a Huawei kínai technológiai csoport kizárását jelenti az 5G infrastruktúra fejlesztésében. A Trump adminisztráció az összes rendelkezésre álló eszközt használja – a legmodernebb technológiák export ellenőrzéseitől a hírszerzési együttműködés felfüggesztésével kapcsolatos fenyegetésekig – annak érdekében, hogy az európaiak végre egymáshoz igazodjanak. A világméretű krízis felhívta a figyelmet az európai globális ellátási láncok sebezhetőségére is. Minden olyan vállalat, amely most alternatív szállítókat keres, visszatérne Kínába.
Az amerikai-kínai hegemónia konfliktusban a kereskedelmi háború csak a jéghegy csúcsa. A tengeren túlon szinte már mindent kiiktattak, ami akadályozza az amerikai stratégia megvalósítását. Kína pedig óriási Selyemút projektjével próbál menekülni a helyzetből, a kikötők, folyosók és vasútvonalak építésének közvetlen célja a kínai ellátási útvonalak elvágásának megakadályozása. A kínai milliárdok egyre jelentősebb politikai függőségeket hoznak létre Eurázsia-szerte, miközben Peking „maszkdiplomáciájával” folyamatosan bizonyítja potenciális szövetségeseinek, hogy rájuk mindenkor lehet számítani. A kínai világrend megalapozásának első lépései már megvalósultak: az Ázsiai Infrastruktúra-beruházási Bankkal, a sanghaji együttműködési szervezettel és az átfogó regionális szabadkereskedelmi megállapodással.
Ám nem csak az amerikaiak és a kínaiak küzdenek a helyükért a holnap globális pekingi sorrendjében. Nagy-Britannia, Japán és Ausztrália szintén helyezkednek. Oroszországban és Törökországban, Iránban, Szaúd-Arábiában, Indiában és Brazíliában olyan vezetők vannak hatalmon, akik elsősorban saját előnyeikkel foglalkoznak. A Moszkva, Ankara, Rijád és Teherán közötti verseny elsősorban a Közel-Keletre összpontosít. A koronás válság nyomán az olajárak háborúja a szaúdiak és az oroszok között egyre növekszik, amelynek vesztese végül az amerikai palaolaj-ipar lehet.
Ezek után nem véletlen, hogy a húsz legnagyobb gazdaság kormányfői még nem tudtak megállapodni a világválság közös, globális kezelésében. A kialakult helyzet reflektorfényként világítja meg korunk geopolitikai, gazdasági és ideológiai töréseit. A válság nem hozta létre a deglobalizáció tendenciáját, de a sokkhullámok végül segíthetik a régóta rejtett váltások áttörését – hangsúlyozza Marc Saxer. Szerinte a hiperglobalizáció törmelékéből fakadó világ rivális blokkokra eshet szét. Ez nem jelenti a hidegháború mentalitásának visszatérését az ideológiai rendszer riválisai közötti vasfüggönyökkel.
A globális kapcsolatok megmaradnak. A gazdaságok azonban egyesülhetnek egy regionális hegemónia vezetésével annak érdekében, hogy az összeférhetetlen normák és szabványok, a technológiai platformok és a kommunikációs rendszerek, a piacra jutási akadályok és az infrastruktúra-rendszerek révén távol tartsák a nem kívánt versenytársakat. A szakértő úgy értékeli, hogy a kis európai országok pedig önmagukban nem képesek túlélni ebben az új világban. Az elszigeteltség, az ellenőrzés és a szuverenitás minden populista felhívása ellenére Európa kohéziója tehát az európai nemzetállamok jól megértett, önös érdekében rejlik. Mert a tét nem kevesebb, mint Európa függetlensége a nagy blokkok között.
Még a piacgazdaság leghűségesebb képviselői is elismerik, hogy új gazdasági modell születésénél bábáskodnak a 21. század harmadik évtizedének elején. A neoliberalizmus kora, azaz a piaci érdekek elsőbbsége véget ér.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
