A nők életét befolyásoló egyik nagyon fontos szempont, hogy lehetőségük legyen arra, hogy ha a terhesség mesterséges megszakítása mellett döntenek, ehhez szakorvosi ellátást, testi és lelki szempontból biztonságos környezetet nyújtson számukra a törvény. A törvény betartása és ennek ellenőrzése pedig szintén átlátható legyen.
Ne az orvos, a klinika igazgatója vagy tulajdonosa döntse el, lelkiismereti okokra hivatkozva, hogy ő nem hajlandó elvégezni ezt a műtétet. A lelkiismereti okokra való hivatkozás lehetőségét jó néhány évvel ezelőtt vezette be a férfiközpontú hatalom, hivatkozva – mint oly sokszor, ha a saját érdekeit és a hatalmát védi – a keresztény erkölcsre. Innen számolva visszamehetünk egészen Ádámig és Éváig, hiszen Éva volt az, aki vétkezett. Miért is? Mert a tudásra szomjazott? És megkínálta vele Ádámot is?
Igen, a tudás veszélyes dolog. Ezért félnek a hatalmon lévő, posztszocialista macsó férfiak. Hiszen a nők tudása legalább olyan szinten van, mint az övék. Sőt! A nők a nem „hagyományos”, vagyis nem hierarchikus elnyomó rendszerben gondolkodó férfiakkal együtt nagyon sok mindent kiharcoltak az évszázadok és az utóbbi évtizedek folyamán annak érdekében, hogy egyenrangú emberként élhessenek a társadalomban.
Az okos ember nem fél attól, hogy a nála okosabbakkal együttműködjön, mert tudja, hogy ez őt is segítheti, növelheti a tudását és jobb eredményeket érhet el bármilyen téren. Okosodhat. Aki ésszel nem ér fel a többiekhez, a hatalmával próbál visszaélni, megfélemlítéssel, pénzzel, sokféle módon. Ezzel a megfélemlítéssel rokonítható a partnerkapcsolati és a családon belüli erőszak is. Hiszen a hatalommal való visszaélésről szól alapvetően. A partner megalázása, megszégyenítése, önbizalmának rombolása, lelki és testi bántalmazása. A „szerelemféltésből” elkövetett gyilkosság talán mégsem a legjobb kifejezés a bántalmazó végső tettére, bármilyen gyönyörű is a magyar nyelv.
Ahhoz, hogy a gyerekeink biztonságban nőjenek fel, ki kell őket szabadítani ebből az erőszakos, bántalmazó és romboló közegből. Gyakran ők a hallgatag áldozatok, akiknek a nagy részéről soha nem derül ki, hogy gyerekkorában testi, lelki, szexuális bántalmazásban volt része – a családban, a legközelebbi családtagjaitól. Nem beszélünk róla eleget.
Posztszocialista macsó országaink pedig nem tesznek eleget annak érdekében, hogy megmentsék a gyerekeket, hogy biztonságos életet teremtsenek nekik. Hogy teljes értékű, boldog életet éljenek. Családközpontú szlogenek pufogtatásával nyerik el azok tetszését, akik nem tudnak vagy nem akarnak a problémák mélyére nézni. Vagy akiknek megfelel a rendszer, amelyben az asszonynak hallgass a neve, a gyerek pedig nem számít. Mindkettő rendeltetése az, hogy szolgálja a férfiközpontú rendszert, legyen szófogadó, rendes feleség, szolgálja ki az urát, parancsolóját.
A legújabb aktuális „segítség” javaslata is erről szól. A segítségnyújtás és a keresztény erkölcs álcájába bújva próbál visszaütni, elnyomni, bántani. A szlovákiai nők újra előkapták a „fakanalat” – a nők „hagyományos fegyverét”, és kimentek az utcára, aláírást gyűjtenek, tüntetnek. Szerencsére a parlamentben is vannak néhányan, akik velük tartanak, sőt, ott vannak az élvonalban a tiltakozók között. Mennyi fakanálra lesz még szükség? Hány választási időszakra, hogy végre egyenrangú partnerként szóljon a közbeszéd és a politika a nőkről?
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
