Bizonytalanság: mégsem biztos, hogy beleszólhatnak az igazgatók a tanárok béremelésének arányába

Nem biztos, hogy az iskolaigazgatóknak lesz érdemi beleszólása abba, mégis milyen arányban részesül az Orbán-kormány által januárra ígért 32,2 százalékos bértömeg-emelésből egy-egy pedagógus – számol be a Népszava. A kapcsolódó hírek eddig még nem éppen erről szóltak.

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Totyik Tamás ugyan a sztrájkbizottsági egyeztetés után még arról beszélt, a tankerületi központok mellett az intézményvezetőknek is lesz szerepük a fizetések pontos megállapításában, a lapnak egy fővárosi iskola igazgatója azt mondta, végül mellőzik a véleményüket. Bár korábban egyeztetésre hívták őket, végül ezt lefújta a tankerületi központ.

Az igazgatók arról kaptak tájékoztatást, hogy az új munkaszerződéseket központilag dolgozzák ki, az iskolaigazgatóknak csupán annyi dolguk lesz, hogy azokat a tankerületi központban átvegyék, és továbbítsák a pedagógusoknak január 22-ig.

Az új életpályamodell-törvényhez kapcsolódó részletszabályok kidolgozása folyamatban van

Hírdetés

– ezt a választ adta a Klebelsberg Központ, miután a portál arra volt kíváncsi, hogy egy tankerületi központ miként számolja majd ki az egyes pedagógusok béremelését.

A részletszabályok ugyanis azért szükségesek, mert a 32,2 százalékos emelés nem az egyes tanárok bérére, hanem a bértömegre vonatkozik. A Belügyminisztérium által kidolgozott béremelési koncepcióban csak alsó határok szerepelnek, melyeknél a különböző fokozatú pedagógusok nem kaphatnak kevesebbet. Például egy Pedagógus I. besorolású tanár esetében az alsó határ bruttó 538 ezer forint, ami nettóban valamivel több mint 350 ezer forintot jelent.

Bár maga az elképzelés tartalmaz néhány szempontot a bérek megállapítására, de a bértömeg igazságosabb elosztásában a pedagógusok munkájára közvetlenül rálátó igazgatóknak fontos szerepük lehetne.

Jövőre pedig más szempont is felmerül a tanárbérek kérdésében: 2025 szeptemberétől a státusztörvény szerinti bérsávok alsó határáig csökkenthetik majd azok fizetését, akik 50 százalékos vagy az alatti eredményt érnek el az új teljesítményértékelő rendszerben.

(Címlapkép: Sándor Zoltán/Alfahír)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »