Bizalmatlansági indítványt nyújtanak be Jozef Ráž közlekedési miniszter ellen

Bizalmatlansági indítványt nyújtanak be Jozef Ráž közlekedési miniszter ellen

Távoznia kell Jozef Ráž (Smer-SD) közlekedési miniszternek – jelentették ki csütörtöki sajtótájékoztatójukon a Slovensko mozgalom képviselői. Szerintük ezt nemcsak a sorozatos vasúti balesetek indokolják, hanem például az a 100 millió eurós szerződés, amit a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) leváltott vezetése az utolsó napon írt alá a ruttkay ŽOS vasúti járműjavító üzemmel. A Slovensko bizalmatlansági indítvány nyújt be Ráž ellen, megkezdte az ehhez szükséges képviselői aláírások összegyűjtését.

„A múlt héten felszólítottuk Jozef Rážt, hogy vállaljon személyes politikai felelősséget az ismétlődő vasúti balesetekért, és mondjon le. Ellenkező esetben megkezdjük a parlamentben az aláírások gyűjtését” – emlékeztetett Grendel Gábor, a mozgalom képviselője.

Hozzátette, október 14-ig adtak határidőt a lemondásra, és azóta új fejlemények is vannak. „A sorozatos vasúti balesetek mellett fény derült a felháborító, közel 100 millió eurós szerződésre.

Hírdetés

Az utolsó munkanapján írta alá Peter Helexa, a ZSSK leváltott vezetője a közel 100 millió eurós szerződést Víťazoslav Móric cégével, aki már évek óta profitál a vasút megrendeléseiből” – tette hozzá Grendel. Ezért szintén Rážt terheli a politikai felelősség, mivel nem akadályozta meg, hogy a távozó vezetés megkösse ezt a szerződést.

A harmadik ok pedig a Hlas-SD vezetőinek kijelentései, akik felszólították Robert Fico (Smer-SD) kormányfőt, hogy egyforma mércét használjon a miniszterekkel szemben, és vonja felelősségre Rážt is. „Mi is egyetértünk ezzel. A Hlas vezetői azt mondják, ha léteztek okok Peter Kmec (Hlas-SD) miniszterelnök-helyettes leváltására, akkor ugyanilyen okok vannak Jozef Ráž leváltására is” – mondta Grendel.

Hozzátette, ha a Hlas politikusai komolyan gondolják a kijelentéseiket, akkor a parlamentben lesz lehetőségük ezt bizonyítani és Jozef Ráž visszahívására szavazni. „Az az alap, hogy a szavazataikkal segítenek megnyitni a rendkívüli parlamenti ülést és lehetővé teszik a miniszterről szóló szavazást” – zárta Grendel.

TASR/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »