Bíróság – kötelező a migránsok ellátása Calais-nál

A francia igazságszolgáltatás hétfőn gyorsított eljárásban kötelezte a hatóságokat arra, hogy nyújtsanak segítséget az észak-franciaországi Calais környékén ismét megjelent illegális bevándorlóknak. Befogadó központ létesítésére ugyanakkor nem kötelezte a hatóságokat a bírói döntés.

A lille-i közigazgatási bíróság kimondta: a francia hatóságoknak tíz napon belül – napi száz eurós késedelmi díj ellenében – több vízvételező helyet, illemhelyet és tisztálkodáshoz alkalmas tusolókat kell felállítaniuk Calais környékén annak érdekében, hogy a jelenleg ott tartózkodó mintegy 400-600 ember „ne legyen kitéve romló és embertelen” körülményeknek.

Jogvédők üdvözölték a bíróság döntését, amely részben igazat adott annak a 11 egyesületnek, amely szerdán tett panaszt amiatt, hogy a hatóságok akadályozzák, hogy ételt osszanak a migránsoknak.

Hírdetés

A bíróság ugyanakkor nem kötelezte az államot arra, hogy sürgősségi befogadó központot nyisson Calais-ban, mert az nem „az egyetlen megoldás az érintett emberek hatékony és méltó ellátásához”. Egyébként ez nem is tartozik a bíróság kompetenciájába, amelynek sürgősségi eljárásban kellett döntenie – olvasható az indoklásban.

A francia kormány pénteken jelezte, hogy nem engedélyezi új befogadóközpont felállítását Calais közelében, ahol nyolc hónappal a dzsungelnek is nevezett migránstábor felszámolását követően ismét megjelentek a Nagy-Britanniába átjutni próbáló illegális bevándorlók.

Jacques Toubon francia emberi jogi ombudsman egy héttel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy „kivételesen és példátlanul súlyos jogsértéseket” követnek el a hatóságok Calais-ben a migránsokkal szemben. Mivel a hatóságok nem tűrnek el ideiglenes menedékeket, az emberek kénytelenek a puszta földön aludni. A vízvételező helyeket is felszámolták, ezért a helyszínen nem lehet sem inni, sem mosakodni – tette hozzá az ombudsman.

Az angol partokkal szemben található észak-franciaországi kikötőváros környéke évek óta a Nagy-Britanniába vágyó migránsok gyűjtőhelye. A francia hatóságok októberben felszámolták a dzsungel néven ismertté vált calais-i migránstábort, ahol akkor 6-8 ezren éltek embertelen körülmények között. Azóta Párizsban megnyílt az első humanitárius központ, ahol néhány napig, az adminisztrációs eljárás elindításig tartózkodhatnak a menedékkérők, utána vidéki központokba viszik őket.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »