Bíróság előtt Hegedűs Zsuzsa volt titkára

Bíróság előtt Hegedűs Zsuzsa volt titkára

Hivatali visszaéléssel és nagy kárt okozó csalással is vádolják Hegedűs Zsuzsa szociológus és miniszterelnöki megbízott volt személyi titkárát, Bogdán Lászlót. A Baranyai megyei Rózsafa – a Fidesz–KDNP színeiben megválasztott – polgármestere 2010–2014 között dolgozott a Miniszterelnökségen, és a vád szerint főtanácsadóként, azaz „hivatalos személyként” követte el a terhére rótt cselekményeket. Igaz, Bogdán státusát, fizetését, és a Miniszterelnökségről való távozásának okait érintő kérdéseinkre a Lázár János vezette tárca nem válaszolt.

Utóbbi azért érdekes, mert a lapunknak nyilatkozó Bogdán és egykori munkaadója, Hegedűs Zsuzsa ellentmondásosan nyilatkoztak a férfi munkájáról és a távozása körülményeiről.

A rendőrség 2014 decembere óta nyomozott Bogdán ügyében, a Fővárosi Főügyészség pedig csak 2016 októberében jutott el a vádemelésig. Az idén januárban kezdődött perben a mai napon tartják az első érdemi tárgyalást a Fővárosi Törvényszéken. A vád szerint Bogdán a Miniszterelnökségen betöltött pozíciójával visszaélve, magáncéljaihoz különböző hivataloktól kért adatokat soron kívül és ingyenesen. A megszerzett adatokat ráadásul 2014-ben saját polgármesteri kampányához is felhasználta. Bogdán abban az évben indult az októberi önkormányzati választáson a mindössze 300 fős Rózsafa község vezetéséért, ehhez kérte és kapta meg a Fidesz támogatását, ami az ilyen kis falvakban nem gyakori. A vád szerint Bogdán a kampányához felhasználta egyes kistelepülések közfoglalkoztatottjainak listáját. Továbbá Hegedűs titkára ingyen jutott olyan ingatlan-nyilvántartási adatokhoz, amelyeket az általa megkötni kívánt termőföld-haszonbérleti és -hasznosítási szerződésekhez akart felhasználni. Mindezeken felül jogosulatlanul igényelt és kapott diplomata-útlevelet és hivatali személygépkocsit is. Az ügy jelentőségét mutatja, hogy az ügyészség a hűtlen kezelés mellett közokirat-hamisítás, illetve nagyobb kárt okozó, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolta meg Bogdánt.

Hegedűs Zsuzsa lapunknak azt írta, Bogdán 2010 októberétől 2014. december 9-ig volt a személyi titkára a Miniszterelnökségen. A szociológus a társadalmi felzárkóztatással kapcsolatban adott akkoriban és ad a mai napig tanácsot Orbán Viktor miniszterelnöknek, 2015-től már a Miniszterelnöki Kabinetiroda alkalmazásában. Ezért havi 997 ezer forintot, szolgálati autót és sofőrt kap. Bogdán egy 2012-ből származó miniszterelnökségi dokumentum szerint havi 300 ezer forintot keresett ügyintéző munkatársként. Tehát vagy képes volt magát a tárca főtanácsadójának kiadni – és így autóhoz és diplomata-útlevélhez jutni –, vagy pedig mégsem pusztán személyi titkárként tevékenykedett.

Hírdetés

Hegedűst állítása szerint csak 2014. december elején értesítette a Miniszterelnökség humán erőforrásokért felelős államtitkára, hogy Bogdán 2012 óta súlyos anyagi károkat okozó visszaéléseket követett el. 2014 decemberében Hegedűs a Magyar Narancsnak azt nyilatkozta, hogy Bogdán visszaélt az ő nevével, ezért a titkárt elbocsátották a Miniszterelnökségről. Vagyis úgy tűnik, közvetlen munkatársa, akinek bejárása volt a Parlamentbe, képes volt Hegedűs tudta nélkül, de az ő nevében előnyökhöz jutni két éven át. A Magyar Narancs 2014-ben Hegedűs alapítványa, a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány zavaros ügyeiről írt, amelyben pedig Bogdán is tevékenykedett. A lap szerint a rászorulóknak élőállatot osztó, az állami cégek által több mint százmillió forinttal támogatott szervezethez tisztázatlan körülmények között, külföldről behozott állatok kerültek, amelyek szállítása papíron 160 millió forintot emésztett fel.

http://mno.hu/

Csakhogy Bogdán szerint ennek az ügynek semmi köze nem volt a távozásához. Hegedűs volt titkára lapunknak elmondta, maga kezdeményezte a közös megegyezéssel történő szerződésbontást Lázár János tárcájával, mert 2014 októberében Rózsafa polgármesterévé választották, és erre akart koncentrálni. – A vádak teljesen alaptalanok. Kellemetlen az ügy, ennyi év munka után az ember nem várna ilyet – tette hozzá Bogdán, aki elismerte, hogy dolgozott Hegedűs alapítványának, de nem volt az alkalmazottja. Állítása szerint nem volt kormánytisztviselő a Miniszterelnökségen, csak munkavállaló.

Orbán tanácsadója leszögezte: az alapítványához beérkező támogatásokból egyetlen forint sem használható a működtetésre. Az ahhoz szükséges minden pluszköltséget (infrastruktúra, autó, utazás) az alapítványt támogató cégek vállalták. Hegedűs azt állítja, alapítványi munkáját önkéntesek segítségével végezte, pluszjuttatások nélkül, és Bogdán mint a személyi titkára ebben is részt vett. A főtanácsadó szerint ez beletartozott a férfi feladatkörébe. Vagyis Hegedűs elképzelése szerint Bogdán a Miniszterelnökség alkalmazottjaként ingyen segédkezhetett az alapítványnak.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.01.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »