Bíróság elé kell állnia a folyton rasszistázó meg antiszemitázó IMF-vezérnek – valamiért nagyon megorroltak rá a főnökei

„Hanyagság” gyanúja miatt bíróság elé kell állnia Christine Lagarde-nak, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatójának, volt francia gazdasági és pénzügyminiszternek a Bernard Tapie üzletembernek 2008-ban nyújtott nagy összegű kártalanítás ügyében – adta hírül csütörtökön az I-télé francia hírtelevízió.

Magyar Menedék - Badiny

A miniszteri rangú politikusok ügyeivel foglalkozó francia köztársasági bíróság (CJR) 2014 augusztusban indított előzetes eljárást az IMF-főigazgatója ellen az Adidas sportszergyártó cég eladása körüli, az államot megkárosító szövevényes kártérítési ügyben, amelyben az állam 403 millió euró (126 milliárd forint) kártérítést fizetett Tapie-nak, a cég korábbi tulajdonosának.

Hírdetés

A párizsi fellebbviteli bíróság két hete úgy döntött, hogy az üzletembernek vissza kell fizetnie az államnak a teljes összeget. A kártérítésről Lagarde pénzügyminisztersége (2007-2011) idején született döntés.
Az ügyészség 2011-ben csalás és hűtlen kezelés gyanújával indított eljárást az ügyben, s eddig őt ember ellen emelt vádat.

Első, 2013 májusi meghallgatását követően a volt miniszterek ügyivel foglalkozó különleges bíróság még csak az egyszerű tanú és a gyanúsított közötti, „jogi képviselővel rendelkező tanú” státusba helyezte Christine Lagarde-ot, és további két kihallgatását követően sem gyanúsították meg. A „hanyagság” gyanúja – ami egy év szabadságvesztéssel és 15 ezer eurós (4,7 millió forintos) pénzbüntetéssel sújtható – negyedik kihallgatását követően merült fel, s ekkor indult meg az eljárás ellene.

MTI


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »