Bíróság elé állítják a röszkei átkelőnél elfogott négy embert

Bíróság elé állítják a röszkei átkelőnél elfogott négy embert

Gyorsított eljárással állítja bíróság elé az ügyészség azt az négy férfit, aki egy nagyobb csoport tagjaként Röszkénél, a közúti határátkelőhely kerítésén át, illegálisan jutott Magyarország területére kedden.

A szír és palesztin férfiakat határzár tiltott – tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett – átlépésével vádolják – közölte Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

A vád szerint kedden fél hat körül a lezárt röszkei közúti határátkelőhely vajdasági oldalán, a forgalomelterelő betonkorlát kerítésénél legalább ötvenen gyűltek össze, hogy illegálisan magyar területre lépjenek. A tömeg elején lévők felmásztak a kerítésre, rángatták, lenyomták különböző szövegeket skandálva, aztán a határkerítés magyar oldalán álló őröknek a „Fuck you magyarski!” kifejezést ordibálták. Néhányan letaposták a kerítést, majd a skandáló tömeg magyar területre lépett, és futva az ország belseje felé indult.

Hírdetés

A határzár magyar oldalán szolgálatot teljesítő fegyveres biztonsági őrök ezt látva „Stop” kiáltásokkal próbálták feltartóztatni a feléjük tartó tömeget, de testi épségüket féltve hátrálni kényszerültek, és segítséget kértek az irányítási központtól. A tömeg a felszólítások ellenére, folyamatosan skandálva tovább haladt, ezért az egyik biztonsági őr figyelmeztető lövést adott le. A határsértők nem álltak meg, az egyik őrt öt-hat méterre megközelítették, fenyegetőztek, ezért az egyik biztonsági őr két újabb figyelmeztető lövést adott le.

Ezek hatására és az időközben megérkező rendőrök létszámfölényét látva a tömeg visszafordult, és Szerbiába futott.

A rendőrök a kerítésen átjutók közül két-két, magát szír és palesztin állampolgárnak valló férfit vettek őrizetbe.

A közelben elfogtak egy magát algériainak mondó férfit is, aki négy társával – a tömegtől függetlenül – a kerítésre helyezett pallón mászott át magyar területre. Őt határzár tiltott átlépésével vádolják – közölte az ügyész.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »